2011. december 4., vasárnap

Fife Fancy kanári

A Fife fancy eredettörténete jól visszakövethető, hiszen ez egy „fiatalabb” alak-kanári változat. Első megjelenésének dátuma 1951. A Fife fancy kialakulása arra az időre vezethető vissza, amikor a Border kanárit megpróbálták „visszatenyészteni” az eredeti, standard méretében. Történt ugyanis, hogy a Border tenyésztők az alapértelmezett 11,4 cm-es madarak helyett elkezdtek a tömegesebb, megövelt méretű kanárikat előnyben részesíteni. Pedig az angol-skót határvidéken kitenyésztett Border, egy kicsi, könnyed, élénk madárka volt. Beceneve a Wee Gem ( apró drágakő) is erre utalt. A Bordert leíró  szigorú kritériumok 1890-től garantálták a változat standardját. Ám jó néhányan elkezdték az un. Big-Bordereket favorizálni és elhagyták a régi szabályrendszert. Néhány skót tenyésztő, szembement ezzel a számukra nem kívánatos megalomán trenddel és ekkor jött létre a Fife. A madár nevét - bár kezdetben miniatűr Border kanári néven futottak a kiállításon, - a  skóciai Fife megyéről kapta.


Ugyanis 1952-ben, ebben a megyében, Kirkaldy-ben a Fuers Hall-ban megtartott találkozón lett a madár hivatalosan Fife Fancy és ekkor fektették le a küllemi bírálat máig érvényben lévő alapját: a standardet is. 5 madárkedvelő ekkor alapította meg a Fife Fancy Kanári Klubot:  Az elnök, Walter Lumdsen volt Dysartból. Az alelnök John Heggie, Coaltown of Balgonie-ból. A titkár; a  Buckhaven-i James Reid volt. Jelen voltak még John Taylor Mountwannie-i és James Lister Leslie-i madártenyésztők.1973-ben Walter Lumdsen a fiával Daviddel közös tenyészetükből egy egyszínű izabell hím madarat nevezett az Egyesült királyság nemzeti bajnokságára. George.C. Lynch bíró a kiállítás legjobb madara címét adta a kis Fife-nak, megelőzve az összes Bordert, Glostert, Norwich-ot, Yorkshiret és egyéb madarakat. Ez a történelmi győzelem végleg elismertté tette a Fife Fancyt és kiemelte az egyéb változatok lekicsinylő kategóriájából. Népszerűségük folyamatosan  növekszik és manapság ez az egyik legnagyobb számban kiállított „positur-kanári” az egyesült királyságban.
A C.O.M. a következő besorolást kívánja meg a nevesések leadásakor:
E109-110 Fife Fancy lipokróm
E111-112 Fife Fancy melanin
E113-114 Fife Fancy tarka
Páros számok-egyéni nevezés
Páratlan számok-Négy madár  csoportos, kollekcióban történő nevezése
A Fife gyűrűmérete:2,7-2,8mm
Kiállítani az un. Border típusú kalitkában szokás.



Forrás :
Kordován Mihály: A Kanári tartása, gondozása, tenyésztése, egyes fajták, betegségek ismertetése   1982
magán kiadás T.sz. 83051 újvilág
A könyvet Fodor István kecskeméti tenyésztőtől kaptuk.     Köszönet érte!
 http://animal-world.com/ 
(2011-12-03) 
 http://www.pethelper.net/
(2011-12-03) 
 http://members.hn.ozemail.com/
(2011-12-03)
DKB-AZ Standard Positurkanarien 2010
OMJ/COM standard 2006