2012. szeptember 29., szombat

Pannónia

A jövő hét végén megrendezésre kerülő X. Pannónia Kupa nevezéseinek összesítése után, kijelenthetjük, hogy egy igen gazdag ( pl 390 színkanári) kiállítás jött össze. Az alak kanárikat nevező tenyésztők aktivitását mutatja, hogy több mint 120 madarat neveztek. Lesznek Glosterek, Spanyol Razák, Lizardok és Yorkshire-ek. Utóbbi három fajtát még kollekcióban is megtekinthetjük, ami szerintem a Yorkyk esetében meglehetősen ritka alkalom Magyarországon. 
A bírálatra, melyet a sok madár miatt két naposra terveztek a szervezők, a német Franke Karl és a portugál illetőségű Carlos Fernandó Ramoa urak lettek felkérve. Ami azt is jelenti, hogy a két bíró, két nap alatt optimális "terhelést" kap.Lesz idejük alaposan megnézni a jószágokat. Utóbbi bíróval megpróbáljuk felvenni a kapcsolatot, hátha sikerül egy kis autentikus anyagot szerezni általa a Portugál Harlequin kanárik eredetéről, tenyésztéséről. Természetesen, ha sikerrel járunk annak a blog olvasói is hasznát fogják venni. Több magyarországi tenyésztő jelezte, hogy esetleg tartana ilyen kanárikat, ha hozzá lehetne jutni megfelelő madarakhoz. Reméljük sikerül hasznos információkat kipréselni Carlos Fernandó Ramoa Úrból!
A kiállítás egyik érdekessége lesz, hogy Nyugat-európai mintára, kartonból hajtott speciális kiállítási kalitkákban lesznek bemutatva a madarak. Akit érdekelnek ezek az eszközök otthoni ( kiállításra történő felkészítés, beszoktatás) használatra, azok itt be tudnak szerezni ilyen felszerelést. A másik ujítás, a börze rend megváltozása lesz. Itt is elsősorban a kulturáltság , egységesség és könnyen áttekinthetőség megteremtése volt a vezérlő elv. Volt szerencsénk már egy-két külföldi börzét megtekintenünk és ha (reméljük) ez a protokoll meghonosodik Magyarországon, mind a vevőknek, mind az eladóknak egyszerűbb dolga lesz, ha minőségi madarakat szeretnének venni illetve eladni.

folyt. köv:



2012. szeptember 25., kedd

Látogatás Gergely Andrénál


Egy általam régen várt látogatást sikerült nyélbe ütni idén augusztusban. Az egyik korábbi bejegyzésünkben már említett képzeletbeli „Lizard-aranyháromszög” egyik sarkát kerestem fel Kistarcsán, egy csendes kertvárosi utcában. Vendéglátóm, Gergely André neve ismerősen cseng a roller kanárisok és a pergő galambosok között is, ám látogatásom egyik apropóját most a Lizard kanári, másikat egy eddig csak fél füllel hallott régi-új kanári változat adta.
A házimunkában megfáradt madarász rögtön a kanárik nyári rezidenciájához vezetett. Egy roller és néhány lipocrom piros mozaik  mellett a Lizard kanári három színváltozata röpködött a volierekben. Itt a madarak, két, egyenként 1 X 1 X 2,2m-es belső röpdén osztoznak. Az elkülönítésre a színtáplálás végett van szükség, mert André, már a kiállításra készülve szeretné elkerülni, hogy az arany és kék „gyíkok” belekóstoljanak a piros Lizardok speciális lágyeleségébe. A röpdében nincsenek hosszú ülő-rudak. A kanárik számára olyan rövid pálcák vannak felerősítve, melyeken szinte csak egyesével férnek el a madarak, kerülendő a tollhúzogatásból eredő sérüléseket. Ezt még tovább csökkenti az ülőpálcák egymástól való távolsága, melynek köszönhetően szinte el sem érik egymást a jószágok. Ez a Lizardoknál egy kardinális probléma a toll mintázat speciális jellege miatt. A pálcák alatt egy ferdén álló lemezt láthatunk, amely, mint egy „fecskepelenka”, megakadályozza, hogy egymásra piszkítsanak a kanárik. Az eleséget sem a földön, hanem egy kis állványon kapják a madarak, így a tollazat nem szennyeződik olyan könnyen, a kanárik tiszták és jól ápoltak maradnak .
A tágas, de inkább magas, mint hosszú nyári röpdékben a madarak kellően meg erősödnek és a vedlés is problémamentesen zajlik. Mivel André, asztalos végzettségű felmenőitől örökölte a fa szeretetét, a férőhelyek saját kezűleg és persze fából, készültek. A fa természetéből adódóan a résekben esetleg megbújó élősködőkre, fokozott figyelmet fordít. Prevenciós jelleggel használja a RAID csótány és hangyaírtó aeroszolos készítményt, amely a madarakra nem jelent veszélyt. Illetve a börzéről, kiállításról hazaérkező saját és vásárolt madarakat( és az állományt 4 havonta) lecseppenti egy speciális, bőrön keresztül is felszívódó szerrel, a DRH Ivermectinnel. A látogatás során készült képeket, nyitott röpde ajtón keresztül tudtam készíteni. Ez megkönnyítette a fotózást, ráadásul egy kismadár sem szökött ki. Látszólag tudatában voltak a szereplésüknek, rendkívüli közreműködésről tettek tanúbizonyságot. Utólag is köszönet Andrénak, hogy ezt így lehetővé tette.

A madarak alaptakarmánya, gyári magkeveréken alapuló saját mixtúra, melynek összetevőihez munkája révén könnyedén hozzájut, hiszen a Galamb Hungária Centrum üzletében dolgozik. A receptet is megosztotta velünk:
Az összetétel 100kg-ra pontosan:
-50kg TEURLINGS EURO TOP alap kanári keverék
-17kg fénymag
-7kg négermag
-6kg kendermag
-4kg édes repce
-4kg hántolt zab
-2kg lenmag
-2kg fehér köles
-2kg hántolt napraforgó
-2kg fehér perilla
-2kg vörös muhar
-2kg spenótmag
Ebből kapnak a madarak fejenként, naponta 5-7.5 ml-t.
A lágyeleség száraz összetevői: egy rész darált háztartási keksz egy rész KING rovaros lágyeleség és egy rész WITTE MOLLEN lágyeleség. Kb. 15 dkg száraz lágyeleséghez reszel 1 közepes répát és 1 főtt tojást és 1 evőkanál darált diót(vagy mogyorót mikor mi van). Tenyésztés alatt csíráztatott magot is kapnak, ami repce négermag fehér köles búza és mungóbab keveréke.
A képen feltűnő lehet a piros Lizardok között két furcsán tarka kanári. Ezek egy újonnan kezdett tenyészprogram első eredményei. Nemrégen tűnt fel Kelet-európában és kezd mind több hívet gyűjteni egy a görög mitológiából ismert trák dalnok után, „Orpheus” névre keresztelt kanári változat. Nem tudom, hogy ő is képes-e hangjával megszelídíteni a vadakat, de rendkívüli taníthatóságának köszönhetően egy nagyon jó énekes-kanárit sikerült kitenyészteni. Ez a madárka egy többszörös fajtahibrid, melynek felmenői között megtaláljuk a Lizardot is. André ismeretei alapján az egykor volt „Hunyadi-énekes” is egy ilyen keverék kanári lehetett. Ezt szeretné Ő is reprodukálni és erre irányuló törekvései nyomán keltek ki ezek a jobbára tarka kis madarak. Következő lépésként egy újabb énekes kanári fajta „bekeresztezése” a cél. Remélem folyamatosan be tudunk számolni az eredményekről, hogy a blog olvasói is követhessék a kísérletet.
 Következő állomásunk a lakás egyik helységét kisajátító madárszoba volt, ahol a tenyésztés folyik, ha eljön az ideje. A hímek októberben a tojók karácsonykor kerülnek ide. A berendezések szintén saját készítésűek. Méretük 100X40X30 cm. André szerint a tágas tenyész kalitkák fontos előfeltételei a megfelelő szaporulatnak. A sok mozgás, repülés kiváló vitalitást eredményez a madaraknak. A hímeket csak a harmadik tojás lerakásáig hagyja együtt a tojókkal. A boxok készítésénél is fontos alapelv volt a praktikum. Könnyen tisztítható, anyagokat használt (rétegelt lemez, habosított PVC), az előlapokat saját elgondolása alapján gyártatta le, például: külön kis biztonsági ajtóval a gritt etetőnek. Még a színválasztás is a költőpárok nyugalmának megteremtését szolgálta. A kihúzható tálcák, műanyagból készültek, melyek így könnyen fertőtleníthetőek lettek. A fészkek egy ajtóhoz kerültek, mely révén a fészek kontroll könnyebb és kevésbé zavarja a madarakat, mintha keresztül kéne nyúlni az egész kalitkán. 
 A fészekcsészék faltól való távolságát úgy állapította meg, hogy a kicsik ne tudják „bevakolni” azt. Ez az esztétikum mellett a higiénia miatt is fontos. A szintén műanyag fészkekbe egy kerek filclap kerül, ami gyakorlatilag egy kárpitosipari alapanyag. A képen látható, hogy már most be vannak élesítve a férőhelyek, mintha már kezdődne is a tenyésztési szezon. Ebben a szobában található még egy nagy röpkalika, melybe a fiatalok kerülnek abban az átmeneti időszakban, ami a leválasztás és a  külső röpdébe telepítés között eltelik. Van egy-két polc a különböző kupáknak, melyek horgász-,galambász- és madarász versenyek után kerültek ide Kistarcsára. A tenyészmunka adminisztratív eszközei is itt kapnak helyet. A tenyészidőszak eseményeit rögzítő napló és az egyedi pedigrék formanyomtatványai is.
Beszélgetésünket a teraszon folytattuk, ahol kiderült, vendéglátóm komolyan hisz a régi öregek által lejegyzett tapasztalatok, receptek és fortélyok erejében. Jó néhány kuriózumot is tartalmazó könyvgyűjteményében, Fodor Pál és Kordován Mihály munkái mellett dr. Karl Russ kanáris könyve is feltűnt. A korszerűbb és a bírálati szempontokat is figyelembevevő ismeretek elmélyítése érdekében is ápolja és próbálja terjeszteni a néhai Müller Endre szellemi és materiális hagyatékának egy részét. Ezek közül kaptunk meg egy  25 kanári változat C.O.M. standardját tartalmazó gyűjteményt is. Az önképzés is tetten érhető e mögött a sok felhalmozott információ mögött és hogy ennek mások is haszonélvezői lehessenek, André megszerezte az EE európai szövetség bírói minősítését is. Csak nehogy felkérjük egyszer egy kis szakmai bemutató megtartására!
Terveink szerint, ha egy mód van rá, a szaporodási időszakban szeretnénk újra ellátogatni Gergely Andréhoz, hátha sikerül még pár hasznos információt megtudni a költés és fiókanevelés, vagy éppen a tenyészpárok összeállításával kapcsolatban.



2012. szeptember 22., szombat

Libatop



 Egyéves gyom. Erős karógyökeréből dúsan elágazó dudvaszára ered. A szár tompa élekkel barázdált (zöld-fehér csíkos). Levelei többnyire hosszú nyelűek, ép szélűek vagy alig karéjosak, rendkívül változó alakúak. A levelek színi és fonáki fehér szőröket visel. Virágzata gomolyos füzéres fürt.A gomoly, összetett kettősbogas virágzat, ahol az oldaltengelyek nagyon rövidek, sőt az újabb elágazásoké méginkább, így alakítják a labdácska szerű összetett virágzatot. A gomolyok még tovább szerveződnek füzéres fürtbe. 5 fehér szegélyű, zöld lepellevele van, melyek összehajlanak, és csak virágzás idején nyílnak szét. A gömbös bimbók olyanok, mintha egy fehér öttagú csillag lenne rájuk festve. Felső állású magházából valódi, szabálytalanul felnyíló tok termése alakul. Termése fényes, barna színű, sima egymagvú. Fekete, korong alakú magvai csíkosan barázdáltak




forrás: http://www.tananyag.almasi.hu

2012. szeptember 12., szerda

A ligetszépe.Már a neve is...

Oenothera biennis
Újabb vadon is termő, de viszonylag könnyen elérhető növényre szeretném az arra fogékonyak figyelmét felhívni. Ez a ligetszépe.Egy magányosan álló, egészséges példány ebből a növényből igen dekoratív jelenség, különösen az este, amikor a 2-3 cm-es sárga virágai nyílnak. Észak-Amerikából került ide és kiváló életfeltételeket talált a magyar ugaron is. Utak mentén, töltéseken, felhagyott földterületeken találjuk leggyakrabban. Magjának olajtartalma miatt termesztik is és ha nagyobb kertünk van mi magunk is sikeresen nevelhetünk ligetszépét. Évelő növény, első évben csak talajon fekvő leveleket nevel. Második évben aztán nekilódul és nemritkán két méteresre is megnő. A növény szárán ülve találjuk a mi szempontunkból fontos magtokokat, amelyek négy részre osztottak. 
Ezekben vannak az apró sötétbarna magvak. Na ezekre lesz szükségünk. Mármint a madarainknak.
A ligetszépe magjából készülő különböző készítmények számtalan humán kórság ellen kínálnak megoldást, melyekkel most nem untatnám a madarász lelkületű olvasókat.( Akit mégis érdekel annak: www.egeszsegguru.hu) Ami számunkra fontos lehet, az a magvak magas olajtartalma és a bennük lévő különböző zsírsavak bőrre, körömre és hajra gyakorolt kedvező hatása. Ezek, főleg így vedlés idején, engem legalábbis elgondolkodtattak. Az pedig amit a kanárik a növény magtokokkal körberakott szárával csinálnak, végleg meggyőzött arról, hogy ennek a magnak ott kell lenni a madarak előtt.
Felül a kanárik által bántalmazott, alul a még ép szárrész
Akinek pedig nem terem hektárszám otthon az is elérheti ezt a magot, ugyanis a Wersele-Laga által forgalmazott Prestige Csíz Extra magkeverékben megtalálható. Így az ezzel a keverékkel megbolondított kanári eleségünk, biztosítja a madarak számára ezt az esszenciális zsírsavakban gazdag magot.

A tengelicek is kedvelik...A kép forrása Jilgueros Burxana facebook oldala




2012. szeptember 3., hétfő

A tökéletes kanári

A hét végén megtartott kiskőrösi díszmadár kiállításon, bemutattuk a Gyuszi ötlete alapján kiírt pályázatra érkezett alkotásokat. Aki nem ismerte a pályázati kiírást annak legyen elég annyi, hogy nem átlagos gyerekek munkáit vártuk erre a pályázatra. A végső értékelés nem az én tisztem, de az biztos, hogy számomra megdöbbentően magas színvonalú alkotások is érkeztek. De a megdöbbenésem nyilván abból adódik, hogy sajnos még mindig vannak előítéleteim, amiért ezúton is elnézést kérek. Csakúgy mint a fotók minőségéért, amelyek nem képesek visszaadni a művek valódi értékét. A képek legközelebb a H11-es kecskeméti klub és a Pannónia szövetség Budapesti kiállításán lesznek megtekinthetőek 2012 október  5-7 között.






Pillangóvirág (Cosmos Bipinnatus

Egyik nagy vesszőparipám,  a vadon vagy a kertben gyűjthető eleségek alkalmazása a madarak etetésénél. Hát most lovagolok rajta egy kicsit:
Először a kertünkbe táplálékot keresgélő stigókat megfigyelve jutottam el ehhez a gyönyörű , de viszonylag  igénytelen növényhez. A tengelicek ügyesen tornásztak a vékony zöld hajtásokon és a direkt erre a célra kifejlesztett csőrükkel módszeresen szedegették ki a félérett magokat a "fészkükből". Később Lipták Józseftől is hallottam, hogy a fészkes virágúak (napraforgó, pitypang, saláta,stb.)  egy része a vadon élő hazai pintyfélék kedvenc csemegéi közé tartoznak. Már csak be kell vinni a nem vadon élő, nem hazai pintyfélék(kanári, tűzpinty) elé és máris ki tudjuk bővíteni a táplálékot alkotó magféleségek bázisát. Maga a mag leginkább a négermagra hajaz, bár méretre annak többszöröse. Éretten teljesen fekete és a virágszár végén mintegy sündisznó tüskéi, meredeznek a fészektányéron. Ilyenkor már a legkisebb mozdításra lehullanak, ezért én valamilyen kis edényt alátartva kézzel (vigyázat, egy kicsit szúrós) morzsolom le a  magokat. Féléretten az egész fészket letépem és egészben vagy szétnyomva adom a madaraknak. Én kipróbáltam, nálam eszik a kanárik. Csináltam pár fotót azok számára, akik   név alapján még nem tudják beazonosítani ezt a növényt, bár szerintem látásból sokak számára ismerős lesz. 
A fehértől a liláig sok színváltozata van

Akár 1,5m magas is lehet

Félig érett magok és a magokat tartalmazó terméságazatok