2012. november 28., szerda

nyugati szinvonal-keleti kényelem

Nagy Feri barátom egy holland-belga túráról hozott egy szakajtónyi szakirodalmat, amiért ezúton is köszönetünket fejezzük ki.

Ezeket lapozgatva nem egy olyan anyagot találtunk, ami szerintünk komoly érdeklődésre tarthat számot. Mivel jócskán benne vagyunk a kiállítási szezonban, az első anyag amit felteszünk a blogra, a kiállításokon történő bírói munka eszközeivel, műszaki hátterével foglalkozik. Ugyanis ilyen leírást én még nem láttam sehol(bár lehet, hogy ez csak az én hiányos tájékozottságomra utal).
Bírói munka egyik fontos feltétele, a megfelelő fényviszonyok megléte. Erre a problémára kínál megoldást az ONZE VOGEL,holland magazin, 2012 februári számában.
A műszaki adatok a következőek: Az asztal magassága 780mm, mélysége 800mm. Szélessége (mivel 4 kiállítási kalitkának-kollekció- el kell férni egymás mellett)1200mm. Az asztal lapjától 800 mm-re legyen az armatúra, melyben a fényforrás kap helyet. Van egy opcionális polc az asztalon, amelynek szélessége200mm, távolsága az asztal lapjától 420mm. Még a bíró széke is be van kalibrálva. Az ülőalkalmatosság magasságának 490mm-t javasolnak. Gondolom ez is sok éves tapasztalatokon alapulva lett meghatározva.
A fej fölé szerelt, állítható armatúra  biztosítja, hogy a fényforrás ne zavarja a bírót munkájában és, hogy a különböző méretű kalitkákhoz, a megfelelő irányból érkezzen a fény. A fényforrásokkal kapcsolatban a szerző felhívja a figyelmet arra, hogy amennyiben több asztalon is folyik bírálat, akkor lehetőleg egy fajt csak egy asztalnál vizsgáljanak. Így elkerülhető, hogy  esetleg az eltérő fényviszonyok miatt hátrányt szenvedjen egyik-másik madár. Különösen fontos ez pl.: színkanárik bírálatánál. Ajánlott még az azonos típusú fénycsövek,lámpák alkalmazása az egyes armatúrákban. A cikk egy Graphica 965 jelzésű fénycsövet említ, mely egy ún. TL-D lámpa , amely  kitűnő színmegjelenítési tulajdonságainak köszönhetően – kifejezetten alkalmas a grafikai iparban és a nyomdaiparban történő használatra a nyomatok minőségének ellenőrzésekor.


Ezeket a fényforrásokat a bírók saját munkájuk közben tesztelték. Trópusi- és ara papgájok, szín- és alakkanárik bírálata közben arra a megállapításra jutottak, hogy szinte a napfénnyel megegyező fényt biztosítanak, így a színeket gyakorlatilag torzítás nélkül adják vissza.
 

A kalitkák kerülhetnek a polcra,

vagy az asztal lapjára.
Akcióban a bírók.



források: Onze Vogel 2012-02
               http://www.ecat.lighting.philips.hu

 

2012. november 22., csütörtök

Kiállítás a Vajdaságban

Akinek Kassel túl messze van, de mindenképp külföldi madárkiállításon szeretné legeltetni a szemét, annak keresve sem tudnánk jobb helyet ajánlani, mint a magyar-szerb határtól pár kilométerre lévő Szabadkát. Minden fontos részlet, az alant látható plakáton olvasható. Tomek Robyék mindig kitesznek magukért és bár a tagság főleg papagájos, az ottani -"európaibb"- törvényeknek hála, carduelis keresztezésekből és európai fajokból is szokott szerepelni jó néhány jószág. Amennyiben valaki készít alakkanáris fotókat a kiállításról, szívesen fogadjuk és persze azonmód meg is osztjuk őket az olvasókkal.

2012. november 20., kedd

Madárbörzék még mindig nyugatra


 Az osztrák szövetség (RÖK) által megrendezésre kerülő kiállítások között itt lehet böngészni. Aki pedig holland és/vagy német börzéken szeretne ténferegni, annak az alábbi listát ajánljuk:


Dátum
Helység
Pontos cím
Nyitvatartás
27.10.2012
28.10.2012
 D, Haltern am See
50. AZ - Landesschau RRM
Lippspiecker 25
Seestadthalle
45721 Haltern am See
Samstag: : 10-18 Uhr
Sonntag: : 10-16 Uhr
04.11.2012
NL, Venlo
plantencentrum Jacobs, Landweerweg 12A, 5915 PC, Venlo
Besucher 9:00 Uhr,
Einlieferung 8:00 Uhr
09.11.2012
D, Hamm
Vogelbörse Hamm, Von-Thünen-Halle
Hubert-Westermeier Str.1; 59069 Hamm
Besucher 8:00 Uhr,
Einlieferung 7:30 Uhr
10.11.2012
D, Bocholt
Quiko, 46395 Bocholt, Franzstrasse 95
Besucher 8:00 Uhr,
Einlieferung 7:00 Uhr
10.11.2012
NL, Zwolle
WRZV Hallen Zwolle, Buitengasthuisstraat/Blaloweg

11.11.2012
D, Gießen
35390 Gießen, Hessenhalle,
August-Balzer-Weg
06:00 - 12:00 Uhr
11.11.2012
D, Lüllingen
Niederheinische Vogelbörse (ex Kevelaer)
LANDGARD-Blumenvermarktung
AN DE KLUS 46, 47608 Lüllingen
Besucher 7:30 Uhr
Einlieferung 6:00 Uhr      
18.11.2012
D, Straubing
Vogelmarkt Straubing
Volksfestplatz am Hagen
07:00 - 12:00 Uhr
24.11.2012
25.11.2012 
 NL, Venlo
Flora & Faunabeurs
plantencentrum Jacobs, Landweerweg 12A, 5915 PC, Venlo

24.11.2012
25.11.2012 
 D, Kassel
60. AZ Bundesschau
Messehallen
Damaschkestraße 41
34121  Kassel
Sa 09.00 - 18.00 Uhr
So 09.00 - 17.00 Uhr
25.11.2012
B, Aarschot
B 3200 Aarschot Kerkstraat
06:00 - 12:00 Uhr
14.12.2012
D, Hamm
Vogelbörse Hamm, Von-Thünen-Halle
Hubert-Westermeier Str.1; 59069 Hamm
Besucher 8:00 Uhr,
Einlieferung 7:30 Uhr
Herbst 2012
D, Euskirchen
Vogelbörse Euskirchen-Kuchenheim
Schützenhalle, Kuchenheimer Str. 220
53881 Euskirchen
08:00 - 12:00 Uhr
09.12.2012
D, Kaltenkirchen
Marschweg - Sporthalle, Marschweg,
24568 Kaltenkirchen
07:30 - 12:00 Uhr
Herbst 2012
D, Waltrop
Vogelbörse Waltrop,
Raiffeisenplatz 1, 45731 Waltrop
09.00-13.00 Uhr
1./2.12.2012
D, Rheinbach
 D 53359 Rheinbach, Villeneuverstr. 5 (Stadthalle)
Sa 10:00-18:00
So 10:00-17:00 Uhr
13.01.2013
D, Wiesbaden
Wiesbaden-Delkenheim, Bürgerhalle, Münchener Straße 2, 65205 Wiesbaden
07:00 - 13:00 Uhr
23.01.2013
bis
27.01.2013
 B, Hasselt
C.O.M. Weltschau
3500 Hasselt (Belgien)
Ethias-Arena (Grenslandhallen)
Gouverneur Verwilghensingel 70

16.02.2013
D, Ilshofen
Vogelbörse Crailsheim
74532 Ilshofen, Arena-Hohenlohe, Justus-von-Liebig Str.1
08.00 - 12.00 Uhr
Einlieferung ab 7.00 Uhr
23.02.2013 
NL, Zwolle
NL 8011 Zwolle, Rieteweg 4
Ijsselhalle
08:30 bis 15:00 Uhr,
Einlieferung 06:30
24.02.2013
B, Aarschot
B 3200 Aarschot Kerkstraat
06:00 - 12:00 Uhr  
03.03.2013
D, Lingen
Emslandbörse , Emslandhallen
Lindenstr.24, 49808 Lingen
08.00 bis 13.00 Uhr,
Einlieferung 7:00 Uhr
17.03.2013
D, Wiesbaden
Wiesbaden-Delkenheim, Bürgerhalle, Münchener Straße 2, 65205 Wiesbaden
07:00 - 13:00 Uhr
März 2013
NL, Zuidlaren
Vogelweelde Meppel  (Neuer Standort)
Prins Bernhardhoeve
Hanekamp 3, 9470AB Zuidlaren
Besucher ab 9:45 Uhr,
Einlieferung ab 6:30 Uhr
April 2013
F, Hagenau
67500 Hagenau, Frankreich
Rue des Chevaliers
Halle du Manège
06:00 - 12:00 Uhr

2012. november 12., hétfő

Vélemény vagy tapasztalat

Az idei évben több kiállításra és bemutatóra is meghívást kaptunk, melyek különböző szövetségek égiszei alatt futottak. Volt amelyiken "csak" madárral szerepeltünk és volt amelyiken a munkából is sikerült kivenni a részünket. Én, személy szerint sok tapasztalattal és jó néhány új, madaras ismeretséggel lettem gazdagabb. Remélem az előbbivel jól tudok majd sáfárkodni és bízom benne, hogy az utóbbiakat pedig sikerül még tovább építeni és bővíteni. Azt már talán sokan "kihallották" ebből a blogból, hogy mi a kiállításokkal kapcsolatban a hiteles bírálatot tartjuk az egyik legkomolyabb vonzerőnek. Természetesen megnézzük az egész kiállítást és úgy gondolom tudunk is értékelni egy szépen berendezett látványröpdét vagy egy solymász bemutatót , de ha már egyszer eldöntöttük, hogy a díszmadarakkal, kiállítási minőségben szeretnénk foglalkozni, akkor talán megbocsájtható, ha ilyen szemüvegen keresztül nézzük ezeket a madarász rendezvényeket.
Korábbi bejegyzésben volt olvasható, hogy milyen módon sikerült bepillantást nyernünk a kiállításszervezés, rendezés, lebonyolítás kulisszái mögé. Ezen tapasztalatok birtokában, őszinte elismerésem mindenkinek, aki ma -csúnya szóval- megcsinál egy hiteles bírálattal egybekötött díszmadár kiállítást. Ide kívánkozik egy idézet, amit nemrég hallottam a Felszállott a páva c. műsor konferansziéjától, Herczku Ágnestől:
"Nemes feladat-nem es fizetik"
Találkoztunk véleményekkel  a kiállítások kapcsán. Ezek egy része az ugyanmárpofáramegyazegész a kiazhogymegmondjamárnemisbíró és a nehogymáranevzésidíjambólgazdagodjanakmeg   kategóriákba voltak sorolhatóak. 
Ehhez képest, üdítő volt találkozni olyan madarászokkal is, akik apróra végignézték a számukra érdekes madarakat. Beszélgettek a kezdőkkel. Egy-egy hibásnak vagy épp kitűnőnek minősített madárka előtt elmondták a saját tapasztalati észrevételeiket. Volt, hogy vitatkoztak a helyezésekkel, pontszámokkal kapcsolatban,de meglepő módon objektív érveket használtak. Öröm volt megtapasztalni, hogy amikor az értelem párosult az érzelemmel, milyen konstruktív beszélgetések alakultak ki madarászok között. Az, hogy valaki mely véleményalkotókkal alakít ki hosszan tartó kapcsolatot természetesen magánügy. Én már döntöttem. 
Ami az objektivitást illeti, most már nekem is van tapasztalatom, nem csak véleményem. Elöljáróban annyit, hogy alapból a jót feltételezem az emberekről, aztán majd meglátjuk...
Szóval három olyan kiállításra is neveztem idén, ahol hiteles bírálatot ígértek a szervezők. Mivel nem voltam biztos benne, hogy helyesen ki tudom választani a sztenderdnek legmegfelelőbb madaraimat a továbbtenyésztésre, ezért jó néhány madárkát küldtem csatasorba. Gondoltam majd a bírálati lapok alapján könnyebb lesz a "tenyészszemle". Nos ennek a taktikának lett egy extra hozadéka is. Néhány madár több kiállításon is részt vett. Így óhatatlanul is össze tudtam hasonlítani a bírók munkáját, értékelését. Utólag is elnézést ezért, semmi jogom, hogy bárkinek is  minősítsem a munkáját. Szóval amikor 5 madáron a két bírálat alkalmával összesen 1 pont különbséget találtam, tudtam, hogy a szó amit keresek az  az objektivitás.
folyt. köv.