2013. február 11., hétfő

Modellek

Lipták József, bajai madarász kollégám, az egyik korábbi beszélgetésünk közben elejtett egy magjegyzést, miszerint: ha van egy jó hímed és hozzá két tojód, évekig tudsz velük tenyészteni...
Azt sejtettem, hogy nem úgy érti, hogy azt a három madarat hosszú évekig életben tartva, mindig csak őket párosítom,de ma este, miközben a facebookot kajtattam, találtam valamit, ami közelebb vitt a történet megértéséhez.
Teresa és  Antonio Ferráo oldalán találtam a lenti képet, mely talán pont a korábban említett,  több generációs tenyésztési program sémáját ábrázolja. Komolyan el is kellett gondolkodnom, hogyan tudnám ezt a tervet, a saját madaraimon keresztül vinni. 

Papírt ragadtam és megpróbáltam ugyanezt a szisztémát követve, modellezni a három tojós felállást is. Biztosan megvan arra a megfelelő matematikai képlet, hogy három tojó esetén a harmadik generációban mennyi a variációs lehetőségek száma, ám nekem ehhez le kellett rajzolnom az egész folyamatot...
Az első generációban 3 vonal indul (A-B-és C). Ezekből nyilván hímek és tojók.Ezeket  hat különböző módon tudjuk párba állítani( A hímet B és C tojóval, A tojót B és C hímmel...stb). Második generáció: AB,AC,BA,BC,CA,CB. Ezek a párba állítások is produkálnak fiókákat mindkét nemben.Lesznek AB hímek is és tojók is.
A harmadik generációban, pl CB madárhoz kerülhet AB, AC,BA,BC, és CA pár is. E szerint a következő keresztezési szakasz után 6 X 5 = 30 kombináció. Nyilván, itt már lesznek nagyon közeli rokonok, de ez csak egy teoretikus, elméleti modell. De azért az én fantáziámat meglódította....