Nagy örömmel fogadtuk el a Fehérváriak tavalyi felkérését, ami egy szabadon választott témában történő előadás megtartására irányult. Az erről készült cikket két okból osztjuk meg a blog mind népesebb olvasótáborával Először is ,mert legyezgeti a hiúságunkat. :O) Ám ami szerintünk fontosabb, hogy hírt adjunk olyan egyesületekről, ahol a választott vezetők, veszik a fáradtságot és (nyilván a tagok igényeit kielégítve) megszerveznek egy kirándulást vagy akár egy szakmai jellegű előadást. Ezt követendő példának tartjuk, hiszen az ilyen és ehhez hasonló tenni akarás az ,amely segíti az egyesületek megmaradását,fejlődését.
Semolina
– nem csak madaraknak…
Az általában év végére beütemezett
és nem egy esetben külföldi végcéllal megjelölt kirándulásaink mellett minden
esztendőben meghívott előadókkal is próbáljuk változatosabbá tenni egyesületi
életünket, taggyűléseinket.
Forró, már-már trópusi klímát
megidéző péntek köszöntött ránk 2012. július 06-án, mikor is tiszteletét tette
nálunk az erre a taggyűlésre meghívott előadónk, Berényi Béla barátom
Kecskemétről. Csertő Gyula is „tervben” volt, azaz eredetileg ketten jöttek
volna, de ugyi egyszer vagyon az ember életében 30. születésnap, így Gyuszi
„távolmaradását” meg kellett bocsátanunk.
A 38°C-os hőmérséklet, nem utolsó
sorban a 100 km-nél is nagyobb távolság (autóval a legrövidebb út a mindentudó
Internet szerint 134 km)
szolgált Béla barátom mentségéül, amiért is madarak nélkül érkezett, tervei
között szerepelt ugyanis, hogy elhozza nekünk bemutatni néhány kedves egzótáját.
Döntését, melynek értelmében-otthonában hagyta tollas imádottjait, tiszteletben
tartottuk és egytől-egyig megértettük. Én se szívesen tettem volna ki
kedvenceimet egy közel másfél órás szaunázásnak. A kimondottan erre az
összejövetelre Érdről hozzánk érkezett Teszlák Jani barátom jóvoltából azonban
mégsem maradtunk madár nélkül, mert igaz ugyan, hogy Bélától díszpintyeket
vártunk, Jani fiatal tollruhában pompázó és szigorúan tárgyévi gyűrűkkel
felékesített mexikói pirók x színkanári hibridjeit sorakoztatta fel a gyűlésen
résztvevők előtt, szépmagam pedig egy szürke csicsörke x mozambik csicsörke
basztardot mutattam az egybegyűlteknek, elvégre funkcionárius vagyok ebben az
egyesületben, nekem is elő kellett rukkolnom valamivel…. Természetesen nem a
bemutatott keresztezéseké volt a főszerep ezen a füllesztő délutánon, de
Berényi Béla nagyszerűen összeállított, sokak számára talán száraznak, túl
szakmainak tartott előadásához adtak hozzá sikeresen egy kicsinyke pluszt.
Csalódniuk kellett azoknak, akik
Bélától egzótás szakelőadást vártak, viszont helyette az alakkanári fajták
megismertetésének és humoros elemekkel fűszerezett bemutatásának olyan mély
bugyraiba kaphattunk bepillantást, melyre azelőtt csak keveseknek volt esélye.
Képet kaptunk az elsősorban angliai, többnyire uradalmakról, grófságokról,
tartományokról elnevezett és – mint azt a fajták elnevezése is hűen sugallja –
alakjukra kitenyésztett kanárimadarakról, így a C.O.M. Standard értékrendjét követve egyre kisebb méreteket öltő
Gloster kanáriról, a répaformát sugalló, nyurga Yorkshire-ről, a talán
legzömökebb, már-már bikafejet mutató Norwich-ról, és majd valamennyi ismert és
kevésbé ismert fajtáról. Értelemszerűen szó esett a bírálatokon szinte csak a
színét értékelt, mégis alakkanári fajták közé besorolt Lizard-ról (az angol
lizard szó magyarul gyíkot jelent), mely fajta a gyíkok pikkelyes mintázatát élethűen
visszaadó hátrajzolata miatt vált sokak által oly kedveltté.
A sziporkázó, és apróbb
humorbonbonokkal meghintett előadást Béla barátom szakkönyvek tucatjaival
igyekezett még felejthetetlenebbé tenni, s csak hiszem, hogy mindez sokunk
örömére és okulására történt.
S ha már az alakkanáriknál tartunk.
Magyar viszonylatban eleddig egyedülálló tevékenységük kézzelfogható
bizonyítékaként Béla és az igazoltan távolmaradó Gyuszi készítettek egy
kimondottan az alakkanári fajtákra kihegyezett honlapot (www.alakkanari.blogspot.com),
ezen Internetes portál bemutatása adta eme fülledt délután egyik apropóját, mi
több, maga az előadás is erre épült fel (remélem, jól gondolom, ha nem, Béla
feltétlenül korrigálja majd). Olyan részletesen, az egyes fajtákat olyan
alapossággal mutatja be a szóban forgó weblap, melyre tényleg nincs kis
hazánkban precedens, nem titkolván a személyes tapasztalatokat sem. Külön
erőssége az oldalnak a fajták Standard leírása, s csak hab a képzeletbeli
tortán, hogy ezen szabványok megismertetéséhez magam is hozzájárulhattam. Nem
akarok dicshimnuszokat zengeni, de azt kell mondjam, hogy a magyar ajkú
alakkanárikat tartó és tenyésztő madárkedvelők Bibliájaként válhat ismertté ez a
már nem kis mértékben beharangozott honlap. Még egyszer említem, semmiféle
érdekem nem fűződik hozzá, hogy népszerűsítsem, mégis meg kell említenem, hogy
bár nem foglalkozom alakkanárikkal, és ha napi rendszerességgel nem is, ám
hetente egyszer mindig rákukkantok az ominózus oldalra, ha másért nem, de a
külhoni börzék és kiállítások helyszínének és pontos időpontjának megtudakolása
végett feltétlenül.
És (hozzátéve, hogy tudom, „és” szócskával sohasem kezdünk mondatot) a
történetnek itt még koránt sincs vége. A gyűlés megkezdése előtti órákban, több
ízben is konzultáltunk Bélával telefonon (lévén még sosem járt nálunk, nem
tudta pontosan, hova is kell befutnia), és számomra érthetetlen módon kérte
tőlem, ha tudok, feltétlenül szerezzek be egy jó adag fogpiszkálót. A dolgot
akkor még nem tudtam mire vélni, kajával kapcsolatos sejtéseim azonban már
akkor is voltak, különben is, egy hozzám hasonló kaliberű emberkének mi is
jutna eszébe a fogvájóról, ha nem maga az étel. Sőt, most jut eszembe, az
előadást hetekkel, s talán hónapokkal is megelőző beszélgetéseink során Béla
meglepetést helyezett kilátásba, igaz, akkor még szó sem esett ezekről a
kihegyezett miniatűr fanyársakról. Az előadás vége felé azonban mindenre fény
derült, s több tagtársammal egyetemben nekem is elérkezett a megvilágosodás
pillanata.
Béla a fagyasztóból kivett és a
délutáni előadásra kellőképpen felengedett talján licence alapján elkészített
tejbepapi- hoz a megszólalásig hasonló desszerttel kedveskedett nekünk, mely
lágyeleséggel etette (eteti) Raza espagnola típusú alakkanárijait. Többek
között…
Elhozta nekünk, beszélt róla,
megosztotta velünk elkészítésének receptjét, melyet követően jó néhány
tagtársunknak drótpostán el is küldtem a „finomság” részletes leírását (mondván
a szó elszáll…), egyúttal egy egészen más dimenzióba igyekezett helyezni a
tollas kedvenceinkkel többnyire a fiókanevelés időszakában feletetett lágyeleség
fogalmát. Nem tudom hányan próbálták ki tagjaink közül azóta, de ott, a
taggyűlésen néhányan megkóstoltuk. Ha jól vettem észre, a Lipták Józsefnek
köszönhető madárkajájával nem aratott közönségsikert, mert egy kissé ízetlen
volt, cukrot mégcsak véletlenül sem tett bele, ám az üveg Jénai tálat teljesen
kiürítve vitte haza (amiben el nem titkolható módon nagy részem volt). Ez azért
kellett, hogy jelentsen valamit.
Száz szónak is egy a vége. Fontos
információkkal gazdagodhattunk Berényi Bélának, az egzóták szakavatott ismerőjének
és tenyésztőjének köszönhetően, belepillantást nyerve az alakra tenyésztett
kanárimadarak csodálatos világába, és az olasz Semilona papi jóvoltából
megízlelhettük azt is, mivel kényezteti kecskeméti barátom nagy becsben tartott
és méltán híres madarait.
Örülök, hogy részese lehettem
ennek a júliusi délutánnak, s csak bizakodni tudok abban, ha legközelebb Béla
eljön közénk előadást tartani, nem egyedül teszi, és elcsalja magával Csertő
Gyuszit is. Mert abban biztos vagyok, hogy lesz rá igény.
Cserna Zoltán ifj.