Hogy ,hogy is kezdtünk „razázni”?
Tavaly ősszel Zwolléban, Gyuszi belezúgott egy raza családba. Hatan voltak és sárgák: papa, mama, gyerekek, ahogy kell. Itthon aztán elkezdett kutatni olyan tenyésztők után akiktől lehetne még madarat és egy kis tudásmorzsát szerezni. Felvette a kapcsolatot Nagy Laciékkal és a Pannónián jól kifosztotta Őket: vett tőlük egy zöldet, egy kéket és egy fehéret. Hogy a hosszú őszön miket műveltek a madárkák a fűtetlen röpdéjükben, azt talán majd Gyuszi leírja.
(Gyuszi: csak kiegészítem, azzal Béla bejegyzését, hogy az első párat valójában Nagy Andrea budapesti tenyésztőtől vásároltuk és azt hiszem, hogy az Andreától vásárolt Razáim egyikével sem kellett azóta sem szégyent vallanom egyik külföldi madárral szemben sem, ezért utólag is köszönöm az első Razáimat Andinak! :) )
(Gyuszi: csak kiegészítem, azzal Béla bejegyzését, hogy az első párat valójában Nagy Andrea budapesti tenyésztőtől vásároltuk és azt hiszem, hogy az Andreától vásárolt Razáim egyikével sem kellett azóta sem szégyent vallanom egyik külföldi madárral szemben sem, ezért utólag is köszönöm az első Razáimat Andinak! :) )
A nagy változás, valamikor karácsony előtt csapott bele a mi kis projektünkbe. Történt ugyanis, hogy néhány szerencsés honfitársunk eljutott az olaszországi szövetség (FOI) nemzeti kiállítására. Ott Gyepes Imre kapott néhány Raza Espanolát, Domenico Rosa-tól, aki a FOI és a COM szervezetekben is komoly funkciót ellátó tenyésztő. Imre aki ugyan kanáris, abban a pillanatba nem tudott helyet biztosítani új madarainak és hát gazdát keresett nekik. Márton András kötött össze minket Imrével, aki rendkívül segítőkésznek bizonyult az egész művelet alatt és azóta is ellát minket tanácsokkal. Száz szónak is egy a vége, egy hideg decemberi reggelen, 4 óra 30 magasságában elindulhattam Gyulára a kanárikért. Azért feleségemnek eszébe kellett juttatnom egy korábbi fogadalmát, miszerint egészségben, betegségben, míg a halál el nem választ…Nem igazán talált ép ésszel felfogható indokot erre a túrámra, de akkor már benne volt a hántolt zab a hogyishívjákomba. Azt pedig mindenki tudja, hogy ha menni kell, ekkor menni kell. Gyulán azután átvettem a madárkákat(4 pár) és a hozzájuk tartozó itinert. Ugyanis a Razák nem csak úgy oda lettek hajítva, hanem Domenico Úr megadta gyűrűszám szerint a párosítási sémát is. Így aztán lehet madarászni nem?! Imrével még megváltottuk kicsit a világot, meg persze elmondta milyen kaját kaptak nála és hogy úgy általában mire figyeljünk oda az első napokban aztán iszkiri haza..
Annyi hiba azért volt a listában, hogy két madár neme felcserélődött, de ez csak pár nap múlva derült ki itthon. Egy profi szállítóban, plusz kartondobozban hoztam haza a Razákat anélkül, hogy belenéztem volna. Gyuszi folyamatosan hívott, hogy mi újság, milyenek a madarak, de csak amikor már hazaértem akkor tudtam én is beszámolni a jövevényekről. Az út alatt az egyik lipokróm pasztell sárga tojó le is tojt egy tojást, de mivel Imrénél nemek szerint külön voltak tartva, eltekintettem a dajkaságba adás lehetőségétől. Mikor kiderült, hogy az egyik tojó énekel, de egy hím meg egy köteg fészekanyaggal a csőrében ugrál össze vissza, át kellett egy picit matekozni a párosításokat, de ezt már összeraktuk a saját erőnkből. A tojókat kiraktuk egyenként fészekre és vártuk melyik indul. A többit meg már olvastátok.
Remélem!