2012. október 22., hétfő

A gordiuszi toll-csomó

Amikor kapcsolatba kerültem az alakkanárikkal, mindjárt az elején találkoztam két szóval amelyekkel nem tudtam mit kezdeni. Ezek a tollszerkezetek megkülönböztetésére használt; intenzív vagy  "A"-s  és nem-intenzív "B"-s kifejezések voltak. Akárkivel találkoztam, aki nálam jobban értett a madarakhoz (jó sok ilyen emberrel találkoztam) rögtön ezek irányába tereltem a beszélgetést. Az volt a tervem, hogy sok tapasztalt tenyésztő ismereteit összegyűjtve, időt spórolok meg magamnak. Megtudtam,. hogy két intenzív madarat párosítva lehet a fiókák méretét némileg csökkenteni vagy a test alakját karcsúsítani. Ám ez a párosítás magában hordozza (egy letális faktor megnyilvánulásaként), a fiókák 25 %-ának elvesztését. Két nem intenzív szülő utódai ugyan nagyobb méretűek lehetnek, (Glosternél szélesebbek, kerekebbek), de egy úttal hajlamosabbak  is a tollciszták kialakulására. Ja és még vannak a köztes tollszerkezettel rendelkező "AB"-s vagy médium madarak. Na ekkor éreztem először, hogy ez egy hosszabb menet lesz.
Kerestem hát azt a módszert, trükköt, mely mint Nagy Sándor kardja egy pillanat alatt megoldja számomra ezt a gordiuszi csomót. Találtunk Gyuszival cikkeket a neten, de nem volt ezekhez képanyag, ami egyértelművé tette volna a típusokat, pláne nem a  köztes madarakra vonatkozóan. 
Ebben a témában, magyar nyelven, Tóth Sándor: A Színkanári Tartása és Tenyésztése című könyvében találtam információkat. Ám még mindig nem volt elég tiszta a kép. 
Ráadásul olyanokkal is találkoztam, akik tőlünk várták a megoldást erre a problémára. Ha már egyszer mi vagyunk azok az alakkanáris blogosok, akkor biztos mindent tudunk is. Természetesen ez nincs így, de azért az ilyen eseteknél az ember megérzi a felelősséget és megpróbálja a lehető legpontosabb választ adni. De ha Ő sincs birtokában a tudásnak, akkor meg csak hebeg-habog és baromi hülyének érzi magát még "huszonakárhány" év madarászás után is.
Tehát! Ha a fentebb említett tenyésztési fogásokat szeretnénk/szeretném alkalmazni , vagy csak, ha valaki segítséget vár Tőlünk/tőlem ebben a témában és nem akarja/akarom kényelmetlenül érezni magát/magam, akkor tisztában kell lennünk/ lennem az alapokkal. Ez nyilván minden témára igaz.
Ezeknek az alapoknak a tisztázásához, most úgy gondolom, nagyon komoly segítséget kaptunk Papp Lacitól. Mivel nem zárkózott el ezeknek az infóknak, a blogon történő közzétételétől, a többes szám első személy alkalmazása így megállja a helyét.
A németországi Kasselből, nem csak a Lizardjaival nyert aranyérmet hozta haza az elmúlt évben, hanem egy  Heinz Meyertől kapott kis dia kollekciót is. Ezekbe a kis képkeretekbe a három tollszerkezetre jellemző pihék vannak bezárva. Jól láthatóan, sérülésmentesen, felirattal. Egyszóval "pöpec" az anyag.
A Pannónia kiállítás alkalmával megkértem, hozza el ezeket, hogy megnézhessük. Reméltem, hogy másokat is érdekelni fog, hiszen ez a színkanárik esetében is érdekes lehet. Sajnos a kiállítás zárónapján történt közlekedési, parkolási káosz miatt kudarcba fulladt a nyilvános előadás. Mondjuk, én is későn kezdtem a bemutató-előadás promótálásába.  De a lényeg, hogy sikerült lefotóznom a diákat. Laci és Christian szét szedte őket három csoportra. Így már könnyebb lesz látni a különbségeket.
Hát jó tollászkodást kívánok!




A vizsgálathoz a tollakat mindig a madarak  ugyanazon testtájáról szedjük. Papp Laciék tanácsára, mi a két szárny találkozásánál, a farcsíkról szedjük a mintákat.

Továbbra is várjuk az észrevételeket, hozzászólásokat a blog email címére.