2012. február 21., kedd

Gloster kanári 3. ...biztosabb megtermékenyülés...

Amikor az első Gloster kanárikat vásároltam, a feleségem kérésére - legyen már olyan aranyos frizurás madarunk is - a tenyésztő elárult egy addig számomra ismeretlen tenyésztői "fortélyt". Sőt meg is mutatta. Viasz Pétertől vettem az első ilyen madaraimat, aki párba állítás előtt megnyírta a kanárik altáji részét, a biztosabb megtermékenyülés céljából. Ennek már kb. 5 éve, de én minden évben elvégzem ezt a procedúrát. Most Gyuszi és Balázs segítségével fel is vettük a műveletet, hiszen egy kép többet ér minden szónál. Egy videó meg pláne...

Arra vigyázok, hogy a kloákát körülvevő tollacskákat ne sértsem meg. Ezek segítik a párzás során a két nemi szerv találkozását. Csak az altest tollait rövidítem meg. Tojóknál, hímeknél egyaránt elvégzem a műveletet.



Kérem figyeljék meg, ahogy kinyírunk egy Glostert! :)
Erről a technikáról, -bár mint említettük évek óta így csináljuk-, megkérdeztük Gyepes Imrét, akinek több évtizedes  tapasztalata van a kanárik tenyésztésében. Elmondása szerint Ő is hasonlóan készítette fel a Glostereit. Elmondta ugyanakkor azt is, hogy amennyiben egy madár szépen fokozatosan kerül költési hangulatba, akkor erre a fazonigazításra nem feltétlenül van szükség. Ugyanis optimális esetben a tojó valahogy "megkopaszodik" ott alul-hátul, megkönnyítve ezzel a hím és így a spermiumok dolgát is.



Lefotóztam egy  korábban Tőle  kapott Spanyol Raza tojót , amely már fészkel és tojásai is vannak, hogy be tudjuk mutatni egy ilyen jól beindult madár képét is. Nem tudom segít-e ez bárkinek is,de logikailag   ide illőnek gondoltuk.