Öntsünk 'ciszta' vizet a pohárba!

Az alakkanárik között vannak olyan változatok, melyeknél a telt alak, a kerek forma (Gloster, Norwich, Border) vagy a terjedelmes, laza tollazat(Crest) a kívánalom. Ebből kifolyólag ezeknél a kanáriknál az intenzív tollszerkezettel bíró egyedek nem mutatják megfelelően a standard jegyeket. Így aztán a bírálatokon legtöbbször a "nem intenzív" madarak viszik el a kokárdákat. A tenyésztők is a laza, buff forma irányába tolják el az állományokat. A "nem intenzív" madarak túlsúlya az tenyészetekben felszínre hozhat egy olyan  defektust, amely akár évekig "bujkálhat", lappanghat és amikor aztán felszínre kerül, elkeserítő az eredménye.

Mivel a "buff" madarak tollai szélesebbek, lazábbak és sokszor puhábbak, mint az intenzív fajtársaiké, a növekedésük során előfordul, hogy ezek a tollak,nem képesek rendesen áttörni a bőr felszínét. Más források szerint a hámréteg megvastagodása, esetleg a pórusok elzáródása, eltömődése miatt nem képesek a tollak teljesen kifejlődni. A több tényező, egymást erősítve is okozhatja az elváltozás megjelenését.  Ilyenkor a tollak betokosodnak és akár borsószem méretű göbökké is alakulhatnak. A jelenség; toll-ciszta vagy sörétkiütés néven ismert.
Ha egy jelenségnek több kiváltó oka van, elvárható, hogy a prevencióhoz is több alternatíva álljon a rendelkezésre.
A tenyészpárok kialakításánál a tollszerkezet figyelembevétele,  akár több generációra visszatekintve is, meghatározó lehet a megelőzésben.
Egyes források a következő aminosavak táplálékkal történő adagolását ajánlják: metionin, lizin, treonin, triptofán. Gergely André barátom saját, probléma mentes vedléssel kapcsolatos tapasztalatai is ezt támasztják alá. A sikeres tollváltást elősegítendő, megemlítik egy telítetlen zsírsav, a lecitin, egyes B-vitaminok valamint a cink, a folsav és a biotin adagolásának a jelentőségét is. Léteznek speciálisan vedlést segítő készítmények is
A madarak rendszeres fürdetése - lehetőség szerint fürdősó alkalmazásával  - is megkönnyíti a tollváltást. A fürdés során felpuhul a bőr és természetesen a bőrre tapadt port, valamint egyéb szennyező anyagokat is el tudja távolítani a madár. Ezzel is csökkentve a pórusok eltömítődésének lehetőségét.

Néhány tapasztalt kanári tenyésztők javasoljuk a következő aminosavakat a sikeres, csomómentes vedlés: metionin, lizin, treonin és triptofán, amely megtalálható a különböző élelmiszereket). Azt is sugallják, hogy a lecitin (egy telítetlen zsírsav) is segíti, amely lehetővé teszi a toll növekedés előfordulnak simán. A megfelelő B-vitamin, ásványi anyag tartalma (különösen a cink), folsav és biotin is emlegetik, mint lényeges elemeit, amelyek egy problémamentes vedlés. - See more at: http://translate.googleusercontent.com/translate_c?depth=1&hl=hu&prev=/search%3Fq%3DFeather%2BCysts%2B/%2BFeather%2BLump%26client%3Dfirefox-a%26hs%3Dkzz%26rls%3Dorg.mozilla:hu:official%26channel%3Dsb&rurl=translate.google.hu&sl=en&u=http://www.avianweb.com/feathercysts.html&usg=ALkJrhiwwVE_FumTJA9JQ3OzkSd5Fp6KlA#sthash.im8Gaq45.dpuf

Sajnos tudok képeket közölni. Egy Hollandiában vásárolt consort tojóm ugyanis 3! év  után, az őszi vedlést követően produkálta az említett tüneteket. Hát had ne mondjam, hogy kibírtam nevetés nélkül, mikor észrevettem. Másik delikvens, egy nagyon késői kelésű zöld consort hím, mely egyedül kelt ki a 4 tojásos fészekaljból. Anyja, aki korábban kitűnően nevelt, most teljesen elhanyagolta a kicsit, emiatt át is "mentettem" egy Raza Espanola pár alá.  Itt aztán rendesen -már amennyire ez rendes- felnőtt a mostohatestvéreivel együtt. A rendellenes tollazat már az első vedlés előtt látható volt, de akkor ezt betudtam a hányatott gyerekkornak. Végül aztán kiderült, hogy ez a vontatott fejlődés maradandó károkat okozott a tollazatban.

Némelyik csomó, alig gombostűfejnyi , míg néhány eléri a bors-, sőt a borsószem méretet is.

A kisebbek mellet találtam olyan tollakat, amelyek nem nyíltak ki teljesen, így úgy néztek ki, mint egy miniatűr ecset. 

 A nagyobb göbök környékén kisebb nagyobb tollmentes bőrfelület látható. 

Jellemzően a test oldalán, illetve a válltollak között jelentek meg a kinövések.

A madarakat egyébként szemmel láthatóan nem különösebben zavarják a ciszták. A hím rendszeresen és rendesen énekel.

Tóth Sándor könyvében több tényezőt is említ, amelyek felelősek lehetnek a ciszták kialakulásáért. Ilyenek a; bőrsérülések, táplálási hiányosságok és fertőzések. A cisztásodási hajlam öröklődését sem zárja ki.

Egyes tenyésztők szerint, a nem-intenzív madarak egymás közötti párosításának, generációkon keresztül történő alkalmazása is előidézheti a ciszták megjelenését.

Ezek után legyen okos az ember! 

Saját hatáskörben, az, hogy ezeket a madarakat a tenyésztésből kizárom az nem kérdés!
Kovács Krisztián tenyésztőtársunk küldött egy linket, melynek segítségével láthatjuk, létezik műtéti eljárás, melynek során, (etikusan,altatásban), eltávolítják a cisztákat. Ám ezek kiújulhatnak, sőt számuk még növekedhet is.

Találtunk videókat otthoni körülmények között elvégzett "műtétekről" is, de ezt nem volt szívünk ide feltenni.

forrás:
http://www.avianweb.com/feathercysts.html

Tóth Sándor: A Színkanári Tartása és Tenyésztése magánkiadás,2002
http://www.galamb.hu/

Már az általános iskolában is fontos volt a külalak!

A szövegesen megfogalmazott, sztenderd leírások-nekem, sokáig- nehezen megfoghatóak voltak. Talán könnyebb ezek megértése és a küllemi jegyek helyes megítélése, ha képi információkkal is össze tudjuk kapcsolni az írottakat. Ehhez nyújt segítséget a három lenti kép. A harmadikat én különösen érdekesnek találom, de hogy ezt a gyakorlatba hogyan lehet átültetni, még nem tudjuk. Ha jól gondolom/látom, akkor a képen egy üveg előlappal ellátott kalitkában ül a delikvens és erre az átlátszó felületre vitték fel a méretjelzéseket. A fotókat, Teresa és Antonio Ferráó Facebook oldaláról kértük kölcsön.

 

Képek forrása: http://www.facebook.com/TeresaZecouves

Modellek

Lipták József, bajai madarász kollégám, az egyik korábbi beszélgetésünk közben elejtett egy magjegyzést, miszerint: ha van egy jó hímed és hozzá két tojód, évekig tudsz velük tenyészteni...

Azt sejtettem, hogy nem úgy érti, hogy azt a három madarat hosszú évekig életben tartva, mindig csak őket párosítom,de ma este, miközben a facebookot kajtattam, találtam valamit, ami közelebb vitt a történet megértéséhez.

Teresa és  Antonio Ferráo oldalán találtam a lenti képet, mely talán pont a korábban említett,  több generációs tenyésztési program sémáját ábrázolja. Komolyan el is kellett gondolkodnom, hogyan tudnám ezt a tervet, a saját madaraimon keresztül vinni. 

Papírt ragadtam és megpróbáltam ugyanezt a szisztémát követve, modellezni a három tojós felállást is. Biztosan megvan arra a megfelelő matematikai képlet, hogy három tojó esetén a harmadik generációban mennyi a variációs lehetőségek száma, ám nekem ehhez le kellett rajzolnom az egész folyamatot...

Az első generációban 3 vonal indul (A-B-és C). Ezekből nyilván hímek és tojók.Ezeket  hat különböző módon tudjuk párba állítani( A hímet B és C tojóval, A tojót B és C hímmel...stb). Második generáció: AB,AC,BA,BC,CA,CB. Ezek a párba állítások is produkálnak fiókákat mindkét nemben.Lesznek AB hímek is és tojók is.

A harmadik generációban, pl CB madárhoz kerülhet AB, AC,BA,BC, és CA pár is. E szerint a következő keresztezési szakasz után 6 X 5 = 30 kombináció. Nyilván, itt már lesznek nagyon közeli rokonok, de ez csak egy teoretikus, elméleti modell. De azért az én fantáziámat meglódította....

Raggio di sole pellet etetése a kanári tenyésztésben

Alternatív takarmányozási tapasztalatait osztja meg Fekete Marcsi, aki Rollereket és színkanárikat is tenyészt, kiállítási minőségben. De megtudtuk, hogy lelki szemei előtt sokszor feldereng néhány Portugál Harlequin képe is...

Aki ismer, tudja rólam hogy szívesen kipróbálok újdonságokat, lassan egy éve került a kezembe az első Raggio di sole pellet Márton András barátom jóvoltából.
2 kg-os kiszerelésű Ventisette, mely egy általános összetételű pellet eleség, kb. fénymag méretű pici granulátumokból áll.

Első próbálkozásként kevertem a magok közé, a madaraim vegyes reakcióval fogadták:
- a Szerbiából érkezett rolleren látszott, hogy ismeri és szívesen evett belőle
- az olasz madaraim két pofára tömték magukba, hiába jól esett nekik egy kis hazai
- a nálam kelt és magyar tenyésztőktől származó madaraim gyanúsan méregették, mi is ez az ismeretlen dolog

Két okból is kénytelenek voltak a madarak megenni a pelletet is:
- kimérem nekik az adagjukat, ha nem eszik meg, éhesek maradnának
- mióta egyik elpusztult madaram boncolásánál kiderült, hogy semmi más problémája nem volt, mint az elhízás, nagyon következetes vagyok az etetés terén, 3 napra osztom ki a porciókat, így a 3. napon a „ nem szeretem” részét is kénytelenek megenni
Ez az etetési módszer talán egy kicsit kegyetlennek hangzik, de akinek gyermeke van, az pontosan tudja, hogy a gyerekek is folyton cukorkát ennének, spenótot meg egyáltalán nem. Ezzel valahogy a madarak is így vannak, kiválogatják a kedvenc magjaikat, az egyoldalú táplálkozás nem tesz jót nekik.

Tavasszal a fióka nevelés időszakában tértem át fokozatosan a pellet 50 %-ban történő etetésére, mivel a Raggio di sole pelletek általában minden életszakasznak megfelelő összetételben készülnek, így az első már normál eleségként etetett termék a Vivace fantázia nevű volt, mely kifejezetten a fiókát nevelő madaraknak és a fiataloknak készül. Ez állagát tekintve morzsázott jellegű, egészen apró szemű.
A nagyobb fészekaljat nevelő tojóknál megfigyeltem, hogy előszeretettel etették vele a már cseperedő fiókákat, valószínűleg azért, mert nem kell vele annyit dolgozni, mint a maggal, nem kell meghámozniuk.
A kirepült kicsik nagyon gyorsan rákaptak, hiszen elég energiához jutottak belőle, amíg megtanulták a magok héját lehántani.

Az első kellemes meglepetés a fiókák kirepülésekor ért, a súlyuk természetesen a pellettel etetett kicsiknek is nagyobb volt kirepüléskor, viszont a súlypontjuk nem a pocakjuknál volt, hanem szép, fejlett mellizommal hagyták el a fészket, a hasukon nem volt a fiókákra általában jellemző „babháj”, lapos és rózsaszín volt.

A második kellemes meglepetés akkor ért, mikor a fiókák gond nélkül átvészelték a leválasztás utáni heteket, nem volt lesoványodás, nem volt elhullás, szép, virgonc, egészséges, továbbra is melles madarak maradtak. Ebben az időszakban az előző években mindig előfordultak olyan fiatalok, amik ügyetlenebbek voltak, nem tudtak annyi magot kibontani, amire szükségük lett volna, ezért lefogytak, legyengültek, vagy lágyeleséggel próbálták pótolni és a sok fehérje megártott nekik. A pellettel viszont a kis béna fiatalok is erősek, egészségesek maradtak.

Felmerülhet a kérdés, hogy ha ilyen szuper ez a termék, miért nem csak ezt kapnak a madaraim:
A válasz nagyon egyszerű, ma ebben az országban elég kevesen ismerik és használják a pelletet, ezért igyekszem arra törekedni, hogy a fiataljaim bárhol meg tudjanak élni. Próbálok minél több féle eleséget megismertetni velük, ezért kapnak házi, gyári lágyeleséget, különböző zöldségeket, gyümölcsöket, zöldet, még lisztkukacot is adok nekik időnként. Így amikor kikerülnek tőlem, nem lesz problémája az új gazdájuknak az etetésükkel és nekik sem okoz fokozott stresszt az átszokás.

Az elmúlt időszak során kitapasztaltam az adagolást, az én madaraim 50 % mag és 50 % pellett keverékéből 2 evőkanálnyit esznek meg 3 nap alatt, a méréshez a kereskedelemben beszerezhető egyszer használatos műanyag kanalat használok, ezzel adom az adagokat bőven mérve.
A magkeverékem összetétele az év folyamán ugyanolyan, csak a pellett változik aszerint, hogy a madarak milyen életszakaszban vannak, egyedül kivételt a fiatal harzer roller kanári hímek jelentettek, ők a pellett mellé repcét kaptak és a repce arányát fokozatosan növeltem az énekiskola ideje alatt.

A fenti adagnál eltérést a fiókát etető tojóknál szoktam csinálni és a több tojóhoz használt hímeknél, ez utóbbiak is kapnak egy kis többletet. A fiókát nevelő madaraknál a kicsik tollasodásától kezdve a felnőtt adag felét szoktam számolni, majd a leválasztástól ők is egész adagot kapnak.

A felhasznált eleség mennyisége gyakorlatilag 1/3-dal csökkent a csak magkeverék etetéséhez képest, mivel a pelletben nincs héj, ezért kevesebb kell belőle, míg a normál magkeverékből 1 evőkanál/nap volt az adag, minden 3. napon nyertem egy evőkanálnyi eleséget madaranként. Gyakorlatilag azt mondhatom, hogy amellett, hogy a pellet eleség praktikus és modern, még takarékos választás is.

A pellet eleség ára fajtánként változik, a vedlésre kifejlesztett és az ének fejlesztő kicsit drágább, a többi kb. megegyezik egy kommersz magkeverék árával, 2012-ben 349 Ft volt, erre rájött még a posta, így is 400 Ft alatt megállt a kilónkénti ára. A formája vagy granulátum, vagy morzsázott, ez utóbbi lehet apróbb, illetve durvább, nagyobb szemű, a fiataloknak készült sokkal finomabb szemcséjű, mint a többi.

Összefoglalva, miért is szerettem meg és ajánlom a pelletet:
- ára kedvező, nem kerül többe egy átlagos magkeveréknél
- minden életszakasznak meg van a megfelelő összetételű termék, nem nekem kell kísérleteznem a megfelelő arányok eltalálásával, ezt már az olasz tudósok kikísérletezték
- folyamatosan beszerezhető, nem kell nagy készleteket tárolnom, nem foglalja a helyet, nem kell azon aggódnom, hogy megromlik
- mivel a magok héja nincs benn a termékben, kevesebb kell belőle, gazdaságos
- nem fenyeget annak a veszélye, hogy az elraktározott mageleség héja alatt gombák telepedhetnek meg és ez egészségkárosodást okoz a madaraimnak
- a tojók könnyebben etetnek vele nagyobb fészekaljakat is gond nélkül, mint a magokkal, kisebb az esélye a szétnőtt fészekaljnak
- a fiatalok könnyen el tudják fogyasztani, így választás után is képesek megőrizni a kondíciójukat és egészségüket, segítségével csökkel a veszteség
- összetétele optimális, így a madarak zsírszövet és izomzat aránya is optimális, persze ha nem borítjuk fel a lágyeleség túladagolással
- a vedlésre kifejlesztett eleséggel időben elindul a felnőtt madarak vedlése, így annak késése nem veszélyezteti a következő tenyészidőszakot
- a pihenőidőre készült pellet megakadályozza, hogy a tojók üres tojásokat „potyogtassanak” a röpdében

Még egy érdekesség: Megpróbáltam egy garnitúra lisztkukacnál is, ezek gyorsabban fejlődtek, mint a hagyományos búzadara alapú tartásnál.

Mindenkinek szívből ajánlom, gyakorlatilag nálam végig ért a kör, jelenleg a fiókákat nevelő, vagy költésre készülő kanárik ismételten a Vivace pelletet kapják, amivel tavaly tavasszal a rendszeres etetésüket elkezdtem.

Győr, 2013. február 7.


Fekete Mária

Köszönjük a "terméktapasztalatot" és a hozzá tartozó saját receptúrát!

Vigyázat! Fácánfül veszély!

Egy nem is olyan ritkán előforduló toll hiba a Glostereknél, a fácánfülre hasonlító kis tollpamacs. nevéből adódóan a fültájékon jelenik meg a tenyésztők "legnagyobb örömére". Természetesen az ilyennel rendelkező madárka egyébként teljes értékű életet él, fütyül (ha hím), tojik és költ (ha tojó), csak éppen bírálatkor nem szerepel túl fényesen. Nagy munkával sikerült kitenyésztenem egy olyan példányt (kétes dicsőség) , amelyen szépen be tudom mutatni ezt a felesleges toll díszt. Koronásoknál amúgy sem mindig egyszerű észrevenni, bár gondolom tapasztaltabb tenyésztőknek ez már első pillanatban szembetűnik. Hátha ez a pár kép segít a fajtával most ismerkedőknek.

Mint egy kis ördögfióka

fókuszban a fácáfül

Libatop

 Egyéves gyom. Erős karógyökeréből dúsan elágazó dudvaszára ered. A szár tompa élekkel barázdált (zöld-fehér csíkos). Levelei többnyire hosszú nyelűek, ép szélűek vagy alig karéjosak, rendkívül változó alakúak. A levelek színi és fonáki fehér szőröket visel. Virágzata gomolyos füzéres fürt.A gomoly, összetett kettősbogas virágzat, ahol az oldaltengelyek nagyon rövidek, sőt az újabb elágazásoké méginkább, így alakítják a labdácska szerű összetett virágzatot. A gomolyok még tovább szerveződnek füzéres fürtbe. 5 fehér szegélyű, zöld lepellevele van, melyek összehajlanak, és csak virágzás idején nyílnak szét. A gömbös bimbók olyanok, mintha egy fehér öttagú csillag lenne rájuk festve. Felső állású magházából valódi, szabálytalanul felnyíló tok termése alakul. Termése fényes, barna színű, sima egymagvú. Fekete, korong alakú magvai csíkosan barázdáltak

forrás: http://www.tananyag.almasi.hu

Pillangóvirág (Cosmos Bipinnatus

Egyik nagy vesszőparipám,  a vadon vagy a kertben gyűjthető eleségek alkalmazása a madarak etetésénél. Hát most lovagolok rajta egy kicsit:

Először a kertünkbe táplálékot keresgélő stigókat megfigyelve jutottam el ehhez a gyönyörű , de viszonylag  igénytelen növényhez. A tengelicek ügyesen tornásztak a vékony zöld hajtásokon és a direkt erre a célra kifejlesztett csőrükkel módszeresen szedegették ki a félérett magokat a "fészkükből". Később Lipták Józseftől is hallottam, hogy a fészkes virágúak (napraforgó, pitypang, saláta,stb.)  egy része a vadon élő hazai pintyfélék kedvenc csemegéi közé tartoznak. Már csak be kell vinni a nem vadon élő, nem hazai pintyfélék(kanári, tűzpinty) elé és máris ki tudjuk bővíteni a táplálékot alkotó magféleségek bázisát. Maga a mag leginkább a négermagra hajaz, bár méretre annak többszöröse. Éretten teljesen fekete és a virágszár végén mintegy sündisznó tüskéi, meredeznek a fészektányéron. Ilyenkor már a legkisebb mozdításra lehullanak, ezért én valamilyen kis edényt alátartva kézzel (vigyázat, egy kicsit szúrós) morzsolom le a  magokat. Féléretten az egész fészket letépem és egészben vagy szétnyomva adom a madaraknak. Én kipróbáltam, nálam eszik a kanárik. Csináltam pár fotót azok számára, akik   név alapján még nem tudják beazonosítani ezt a növényt, bár szerintem látásból sokak számára ismerős lesz. 

A fehértől a liláig sok színváltozata van

Akár 1,5m magas is lehet

Félig érett magok és a magokat tartalmazó terméságazatok

Származási lap

A hétvégén volt szerencsém látogatást tenni, Gergely André, kistarcsai tenyésztőtársunknál. Ha nem lenne súlyos képzavar, mondhatnám, hogy Kistarcsa és Szada, Magyarország Lizard-aranyháromszöge. Azt, hogy ezt mire alapozom, majd egy későbbi bejegyzésből megtudhatja az olvasó. André rendelkezésünkre bocsájtott jó néhány olyan anyagot, amely komoly segítség nekünk a blog szakmai tartalmának erősítéséhez. Talán sokak számára ismerősen cseng Müller Endre neve. Nos az Ő fordító munkájának gyümölcse, 25 alakkanári hivatalos C.O.M. sztenderdje. Ezek segítségével felgyorsulhat a munkánk. 

Először azonban az André által használt származási lapot tesszük ide. Mivel ebben az időszakban kezdődik az idei tenyész-szezon szaporulatának értékesítése, hasznos lehet egy ilyen személyi igazolvány. Nem csak az eladott madarakhoz adhatjuk, hanem a tenyésztésben maradó fiatalok családi kapcsolatainak rögzítéséhez is használhatjuk. Ha akarjuk...

Telivérek alkonya

 A blogos jelleg miatt az olvasók az esszé második részét hamarabb látják, ezért javaslom, hogy görgessenek lejjebb és az első részt olvassák el először. Ez a logikai sorrend, fontos lehet a gondolatmenet megértésében...

„Telivérek” alkonya és más tévelygéseim II.

Az elfuserált vonaltenyésztéstől a szabad párosításig

Mottó: Hogy véleményünkkel szembe megyünk a jelenlegi közhangulattal, úgy gondolom, tisztában vagyunk. Véleményünket ennek tudatában vállaljuk.

Ankert olvasva a szoros rokontenyésztők, a „vonalban” gondolkodók országává váltunk. Desmet-Mathys, Symons, Marcel Desmet, újabban Koopman stb. vonalakról beszélünk. Érzésem szerint ezen a téren is fordítva ülünk a lovon. „Eretneknek tűnő” gondolataim megértetéséhez induljunk a „tenyésztés egyik kályhájától”! Tekintsük át a vonaltenyésztés definícióját, alapvető célját, és hatékony műveléséhez szükséges legfontosabbnak tűnő feltételeket!

A vonaltenyésztés lényegi célja nem más, mint egy kiváló egyed tulajdonságainak rögzítése. Ennek a kiváló tulajdonságokkal rendelkező – nagyobb utódszám okán, többnyire apa – állatnak a genetikai alapjai révén kívánunk hozzá hasonló utódnemzedéket létrehozni. Ezért a kiválasztott vonalalapítóval kialakított állományt, vele minél szorosabb rokonságba próbálunk hozni.

Természetesen a vonaltenyésztés is meglehetősen szigorú keretek között és feltételrendszerrel működhet hatékonyan. Öncélúan alkalmazása esetén a kudarc előre borítékolható.

A hatékony vonaltenyésztéshez a következő feltételek szükségesek:

• a vonalalapító apaállatot minél hosszabb ideig kell tenyésztésben tartani;

• a szigorú szelekció végett minél nagyobb egyedlétszámra van szükségünk;

• gondoskodni kell valamennyi egyed szakszerű táplálásáról és gondozásáról.

A hazai galambászok döntő többsége Anker Alfonz könyvében tenyésztői riportokat, és tenyésztési módszereket egyaránt olvashatott. Olvashatott az adott tenyésztő galambjaira – Anker szerint – legjellemzőbb tulajdonságokról, illetve azok – szintén Anker szerinti – értékeléséről is. …és levonta a következtetéseket:

1. Adott tenyésztőnél kelt galambok adott tenyésztő vonalába tartoznak. Megalkottuk a magunk TELIVÉR-eit. Így születtek - sok más mellett például - a telivér Desmet- Mathys-ok. Hogy Valér Desmet-től behozott galambok egy része – dúcfeltörését követően – került az országba, tehát fogalmaim szerint inkább volt tekinthető keresztezettnek, mint „telivérnek”. (Roger Desmet jelenlegi galambjairól nem is beszélve.) Az előzőekhez hasonlóan Symonstól Anker Alfonz „frissítés” után, a legeredményesebb galambjaiból hozott. Ezek a galambok Vermeyen – Commine kombinációnak tekinthető galambok aztán nálunk rendkívül gyorsan „telivérré” váltak. Miért? Mert Symons-nál keltek? S ha igen, akkor a nálunk kelő galambot miért nem Tóth-nak, Kiss-nek… hívjuk? Próbáltak már lecsóból paprikát készíteni? Vajon miért feledkezünk meg Anker Alfonz tanításának ide vonatkozó részéről: „A galamb tenyésztője az, aki a szülők párosítását meghatározta.”

2. „Megtanultunk” vonalakban gondolkodva „tenyészteni”. Ezzel belefutottunk „tenyésztői tevékenységünk” talán legnagyobb tévedésébe. Elhittük, hogy a fentiekből következően, a sok esetben meglehetősen heterogénnek tekinthető állományok, genetikailag komoly hasonlósággal bírnak. „Telivér” vonalakat tartunk fenn, vagy egy Janssen galambot egy Aarden-nel párosítottunk. Ezzel szezonra cseréltük a fazont. Azt hittük, galambunk hordozza a „vonal” jegyeit, holott minden „vonal” – szerencsés esetben - a kialakulását alapvetően meghatározó EREDMÉNYES GALAMB, ritkább esetben galambok sajátosságait – leginkább verseny- és tenyészértékét - hordozza. Ez pedig, rendkívül finoman fogalmazva is óriási különbség! Pedig ugyanabban a könyvben, melyet oly sokszor idézünk, olvashattuk azt is, hogy – Anker szavaival - „a testvérek gyakran különböznek”.

3. Ezzel figyelmen kívül hagytuk a genetika, mint tudomány vonaltenyésztésre vonatkozó célmeghatározását: kiváló egyed tulajdonságainak rögzítése. Elhitettük magunkkal és másokkal is, hogy elég „Bendegúz 176” fiát, uram bocsá' unokáját vonalalapítóknak kikiáltanunk. Azzal, hogy feltételezés alapján vonalalapítóvá neveztünk ki egy állatot, kihagytunk a három lépcsős tenyésztésszervezési modell első lépését. Célt faragtunk az eszközből. …és higgyék el, egy megfelelően erős szelekciós nyomás még ezt az alapvető kisiklásunkat is helyes mederbe terelhette volna. Volna, ha kellő számú, kellően megbízható ivadékvizsgálati eredmény állt volna a rendelkezésünkre, s ezeket figyelembe vettük volna. De hol vagyunk mi ettől? A genotípus-környezet interakciót figyelembe véve, lehetőségeink sok esetben az adott genetikai érték szinten tartását sem teszik lehetővé. Tartás-, és takarmányozás-, egészségügyi-, szállítás- és eresztéstechnológiánkból következően, többnyire, eredményes galambászatnak megfelelő galambjaink genetikai potenciáljának megőrzésére sincs esélyünk. „Életben maradnak a túlélők.” – mondta a katasztrófa szakértő. A hazai átlag erősen technológiai tűrőképességre „szelektál”.

Hogy ezt Anker Alfonznak köszönhetnénk? Ugyan emberek! Többször felmerült bennem, hogy én egy másik „Repülő keresztrejtvényt” olvastam. Ennek természetesen nem lehet realitása. Barátom hívta fel a figyelmemet, hogy Anker könyvét (is) sokan „kijegyzetelik”. Aláhúzással jelölik a lényegesnek vélt részeket. Gondoltam megér egy próbát. Kaposvári lévén, kértem kölcsön néhány Repülő keresztrejtvényt. …és csakugyan! Végig lapozva őket, szinte mindegyikben szembesülhettem az említett aláhúzásos kiemeléssel. A végén nekem is sajátos technikám kezdett kialakulni: Az aláhúzatlan részeket kezdtem olvasni. Ezek közé tartozott a „Mennyit érnek tenyészállataink?” című fejezet is. A pontosság kedvéért próbálom idézni:

„…Visszatérve a gondolatsor kiindulópontjához, a származási lapokhoz. Az ősöket tanulmányozni azért kell, hogy ismereteket és látókört szerezzünk a kérdéses fajtát, törzset illetően. Egyébként a távoli ősökre alapozva legfőképpen az additív tulajdonságok terén nem szabad engedményeket tennünk azoknál az állatainknál, melyekkel ma dolgozunk. Mert hiába vannak a legnagyszerűbb küzdenitudású ősök, pl. az ötödik nemzedékben, ha a szülők és a nagyszülők ebbéli minősége már középszerű. Hiába várnánk, hogy utódaikban ez a képesség felbukkanjon. Sohasem fog.

Hány helyen halljuk ma is, hogy ez itt egy „Hopfner”, egy „Dunker Bordeaux”, vagy egy „Dax”. Ezek az ősök olyan távolságban vannak a mostani galamboktól, hogy önmagunkat álltatjuk vele, ha ilyen alapon valami értéket várunk tőlük. Fiatalabb éveimben – éppen a genealógia iránt érzett szenvedélyem következtében – a gyakorlatban én is sok esetben rózsaszínű szemüveggel néztem egyik, vagy másik állatot (galambot is) a származásban szereplő valamilyen szuper ős miatt. Az élet és több százezer állat tenyésztése, teljesítményének alakulása, a mindebből adódó személyes tapasztalatok azonban megtanítottak arra, hogy egy tenyészállat, mindig pontosan annyit ér, mint amennyit az utódok tudnak és sohasem annyit, mint amennyit esetleg annak idején ő maga, vagy ősei tudtak.

Ha egy híres származási háttérrel rendelkező egyed utódai nem produkálják a szükséges képességszintet, egy kevésbé neves ősöktől való, de ennek ellenére értékes tulajdonságokat örökítő állat viszont igen, habozás nélkül elejtem az előbbit, és kiaknázom azokat az előnyöket a tenyésztésben, melyeket az utóbbi nyújt. A régi babérok hamar elszáradnak, az élet halad, és a józan tenyésztő ezeket nem hagyja számításon kívül…”

A mellékelt képen Godolphin Arabian látható, elmaradhatatlan macskájával. Az 1725-ben született csődör az angol telivértenyésztés alapjait lerakó „négy mén” egyike. Az 1700-as évek közepén az angol telivéreket erőteljesen teljesítményorientáltan szelektálták. Maholnap 2011-et írunk. …és mind a mai napig sokan vannak, akik nem értik a háromlépcsős tenyésztés-szervezési modell lényegét. Lehet, hogy nagy buzgalmunkban - Anker Alfonz tanításaitól függetlenül - megfeledkeztünk minden tenyésztési módszer alapjáról, a teljesítményorientált szelekcióról? Lehet, hogy a rózsaszínű ködben szem elől tévesztettük a nagy teljesítményű galambot, mint a postagalamb-tenyésztés egyetlen és valódi célját? Lehet, hogy Anker Alfonz által eszközként ajánlott metódusokat céllá avanzsáltunk? Lehet, hogy bizonyos fejezeteket úgy, ahogy volt átlapoztunk? Egyetlen könyvben sem találtam aláhúzva a „Szabad párosítás?” című fejezet egyetlen sorát sem. Gondolom, sokan a fejezetek „mostohagyerek”-ének tartották, tarthatják. Elolvastam hát ezt is.

Részlet a fejezetből:

„…A másik gondolatsor viszont Vermeijen gondolatainak megértéshez hozhatna közelebb. Ha valakinek többféle véralapú állománya van és sok év után tele van magasabb értékű galambokkal – mint ahogyan Vermeijen esetében lehetett – akkor az állomány nagyobbik fele maga is eldöntheti, hogyan akar párba menni. Ilyen esetekben éppúgy jó galambok születhetnek, mintha mi párosítjuk, kissé más variációkban őket. Ezt meg tudom érteni…”

Elérkeztünk tehát Vermeijen-hez. Figyelemre méltó, ahogy Anker nemhogy nem gúnyolta, de tisztelettel tárgyalta, megpróbálta megérteni, s ebből adódóan, megpróbált profitálni Vermejen módszeréből is. Mi lehet a tanulság? Hiszem, hogy megfelelő fiziológiai állapot biztosítása nélkül nem lehet eredményt elérni. A mai hazai valóságban – rendkívül kevés kivételtől eltekintve - ezen a téren olyan mélységű lemaradással állunk szemben, hogy kátyúk helyett, szinte már szakadékokról beszélhetünk. Ebből következően a fiziológia (élettan) területe nagyságrendekkel gyorsabb és hatékonyabb előre lépési lehetőséget kínál, mint bármely tenyésztési módszer, bármilyen szakszerű alkalmazása. Amennyiben, megfelelő fiziológiai állapotok folyamatos biztosítása mellett, kellően erős, következetes és tudatos szelekciót végzünk, az additív gének magas szintje egyre inkább, akarva akaratlanul biztosítottnak tekinthető. Ez minél inkább így van, annál kisebb szerep jut a „tudatos párosításoknak”. S máris elérkeztünk az állattenyésztés leglényegesebb eleméhez, a lehető legegzaktabb (legpontosabb) teljesítményvizsgálati alapokon álló szelekcióhoz. Ennek hiánya

minden tenyésztési módszert sikertelenségre ítél. Ezért, ha egyszer valaki rákényszerítene, hogy – elszakítva egymástól - rangsort állítsak fel „tenyésztés” és szelekció között, habozás nélkül utóbbit választanám. E nélkül ugyanis, önmagunkat, s másokat is félrevezetve, egyre nagyobb arányban, papírgalambok gyártunk. Vajon mi értelme ennek? Mindezek után, kérem, képzeljék el, hogy holnaptól hirdetni kezdem: Anker Alfonz ötletétől vezérelve, többnyire szabad párosodást engedek galambjaimnak! Megmosolyognak? Anker Alfonz félremagyarázásával vádolnak? Legalább olyan alappal tehetnék, mint amilyen „alappal” sokunkat „hűtlenséggel” vádolnak, mert hogy anno Anker Alfonz állományából származó galambjainkat váltottuk. Vajon hűtlenséggel vádolhatta-e Jef Symons a Professzort, miután a vélt genetikai előrehaladás reményében, Anker, a tőle származó galambjait szinte teljes mértékben leváltotta?

Anker Alfonz könyve valóban rendkívül olvasmányos. Talán éppen ez „vezeti meg” az átlagos olvasót. A „Repülő keresztrejtvény” ezzel együtt egyáltalán nem szájbarágós és legkevésbé sem dogmatikus. Értelemszerűen nem tárgyal számára evidens (magától értetődő) dolgokat. Ezt nem is várhatjuk tőle. Talán épp ezért túl sok félresiklásra ad lehetőséget, de arról végképp nem Anker Alfonz tehet, hogy a galambtartás semminemű előképzettséghez nincs kötve, s hogy a galambtartók döntő többségének nincs is igénye az önképzésre. Pedig, higgyék el, attól, hogy hallottam Einstein relativitás elméletéről, még nem tartom valószínűnek, hogy meg tudnék oldani egy öt ismeretlenes egyenletet. Nem is értem, miért lepődünk meg azon, hogy ebben az országban sokan vannak, akik azt hiszik, ha párba kényszerítenek két galambot, tenyésztőnek mondhatják magukat, ha elfogadjuk, hogy ha valaki hosszú távú útra galambot kosaraz, automatikusan hosszútávú galambásznak mondhatja magát?

Írásom talán sarkít, de feltétlen szerettem volna rámutatni, hogy a különböző tenyésztési eljárások öncélú alkalmazása, a galambászat teljesítményorientált szelekciótól való elrugaszkodása, az állományok genetikai potenciáljának egyértelmű hanyatlásához vezet! Ugyanígy a genetikai potenciál csökkenését eredményezi a galamb igényszintjétől elmaradó elhelyezése és ellátása. Mindezek mellett, szerettem volna felhívni a figyelmet, a genetikai értelemben „zárt” és „nyitott” állomány közti, genetikai előrehaladás lehetőségének tekintetében tetten érhető alapvető különbségre. Számomra az előbb tárgyalt polémiák, a honi galambászat legnagyobb kátyúinak tűnnek. Hogy egy-egy ellenpéldát, szinte mindenki tudna mondani? Szappanos Istvánt idézve: „A vasúti szerencsétlenségnek is lehetnek túlélői…” A fenti anomáliákat Anker Alfonz könyvével magyarázni, majdnem olyan, mintha Albert Einstein relativitáselméletét a saját szánk íze szerint próbálnánk tolmácsolni…

Hogy mi köze mindennek a telivérekhez? Első olvasatra talán nem túl sok, de annyi mindenféleképpen, hogy korrekt teljesítményvizsgálati adatok mellőzésével, - akár a legnemesebb állományból indulva is - generációról generációra csökkenni fog a kiemelkedő képességű egyedek születésének esélye. Illetve, hogy a kontrollált teljesítmény mellett, minél több szempontot – ilyen lehet bizonyos történelmi nevekhez, „vonalakhoz”, vagy akár a „tisztavérűséghez” való ragaszkodás is - juttatunk szerephez a szelekció, majd a párosítás során, annál inkább háttérbe szorítjuk a lényeget!

A világ postagalambsportja a racionalitás irányába halad. Az eredményes galambászat kereteibe, egyre kevésbé férnek bele a kisebb-nagyobb „lazaságok”. Bízom benne, hogy írásom képes lehet segítséget nyújtani egy racionálisabb, eredmény centrikusabb út, egy részének kijelölésében. Hiszem, hogy sokak számára „eretneknek” tűnő gondolataimmal egyre kevésbé vagyok egyedül. Hogy véleményünkkel szembe megyünk a jelenlegi közhangulattal, ezzel úgy gondolom, tisztában vagyunk. Véleményünket ennek tudatában vállaljuk.

Kaposvár, 2010-11-08

Vétek János 

forrás:  http://www.notaris.hu/SzakmaiIrasok/index.html

Telivérek alkonya

Az oldal elindításának egyik fő motívuma az önképzés és a folyamatos tanulás lehetőségeinek felkutatása volt. Stílusosan tehát szándékosan ékeskedünk idegen tollakkal. A világhálón történő bolyongásaim egyik meglepetése volt Vétek János írásainak megtalálása. Igaz, hogy postagalambokkal  kapcsolatban születettek az esszék, ám  mivel számomra jó néhány megfontolandó és elgondolkodtató gondolattal találkoztam, engedéllyel persze, átemeljük ezeket az a.b.c. oldalára is. Remélem más is kiolvas belőle magának hasznos dolgokat. Nem kivonatoztam, mert nekem az egész szöveg elolvasása megkönnyítette a logikai és szakmai dolgok könnyebb megértését. Sajnos a ajánlott irodalomban említett könyvhöz még nem jutottam hozzá, de ami késik nem múlik....

„Telivérek” alkonya és más tévelygéseim I.

A genetikai spiráltól a jó öreg három lépcsős tenyésztésszervezési modellig

Mottó: Hogy véleményünkkel szembe megyünk a jelenlegi közhangulattal, úgy gondolom, tisztában vagyunk. Véleményünket ennek tudatában vállaljuk.

Termékforgalmazói és galambász minőségben egyaránt sokszor fordulok meg galambászok között. A képzetlenségből, félműveltségből adódó értetlenség sokszor vált ki belőlem megütközést. Ilyenkor többnyire Szappanos István szavaira asszociálok: „Magyarországról hiányzik a konstruktív galambászértelmiség.” Többnyire a Mester szavaival is próbálom nyugtatni magam:

„Szinte minden galambásznak vannak elméletei, magyarázatai, amelyekhez makacsul ragaszkodik. Az elméletek, feltevések alkotják a szemléletet. A szemlélet helyes, vagy hamis volta nagymértékben befolyásolja az eredményes részvételt a postagalambsportban.”

…többnyire sikertelenül. Az ilyen és ehhez hasonló stressz-helyzetek oldásában segíthet a pótcselekvés. Én spaklizni szoktam, de van, amikor ez sem segít. Ha eleget rágódtam a témán, s úgy érzem, aktuális mondanivalóval bírhat, leülök, s gépelni kezdek. Hátha sikerül másokat is elképzeléseim átgondolására bírnom… Legtöbb írásom így indult. Nem „okkal” írok. S, ha néha okkal is, átgondolásra bírni, s nem megbántani, megsérteni, „megsemmisíteni” kívánom a tőlem eltérően gondolkodót. Ha úgy tetszik, párbeszédet folytatni, mert amennyire nem hiszem, hogy csak a „nagy könyv”-ben (évkönyvek) szereplőktől lehet tanulni, legalább annyira hiszem, hogy nekem is bőven van tanulni valóm.

Termékforgalmazóként sok mindent láttam, tapasztaltam. Ahogy az öreg gulyás mondta a Hortobágyon: „Bár ne láttam volna.” Már a Giantel B. V. magyarországi képviseletének felvállalása előtti időben, majd vele párhuzamosan, agrárszaktanácsadással is foglalkoztunk/foglalkozunk. Jóval kereskedelmi tevékenységünk kezdete előtt megtanultam, hogy legalább akkora hangsúlyt kell fektetnünk a „termékszervizre”, mint a szorosan vett értékesítésre. Ugyanis, hiába adunk el, ha nem vagyunk képesek termékeink eredményes alkalmazását hatékonyan segíteni, holnapután piacaink elvesztésével fizetünk. Túlzás és minden bántó szándék nélkül állíthatom, a hazai galambászok jó 90%-a „gyakorlati galambász”. Megfelelő elméleti alapok nélkül. Ez, az állategészségügyi technológia anomáliáiban (is,) vastagon tetten érhető.

A postagalambászat a világ egyik legösszetettebb állatsportja. Ráadásul egy személyben kellene lennünk tenyésztőnek, idomárnak, trénernek, zsokénak, állategészségügyi-, és takarmányozási szakembernek… Ebből adódóan, rendkívül sok tudományterületen kellene megfelelően mély ismeretekkel rendelkeznünk, s ezeket, az ismereteket komplexitásukon túl rendszerben kellene tudnunk szemlélni, megítélni és kezelni. Úgy, mint élettan, takarmányozástan, állategészségügy, etológia, hogy a teljesség igénye nélkül, csak párat említsek. Valljuk be őszintén: ez képtelenség!

Nyílván, aki a lista elején végez, az, az átlagnál – bizonyos területeken - többet tud, vagy tudásából többet képes profitálni. Hogy kizárólag tőle lehetne tanulni, vagy egy élgalambásznak ne lenne szüksége ismereteinek folyamatos frissítésére, bővítésére, adott területen – elsődlegesen, talán az állategészségügy területén – speciálisan képzett szakemberek segítségére, számomra elég abszurdnak tűnik. A mindent nyerő, épp ezért fogalmaink szerint „mindent tudó”, élgalambász belgához, hollandhoz szakállatorvos jár. No és mi magunk is. Csodájukra, és galambokért. Ők valahogy mégsem szégyenlik ebbéli „képzetlenségüket”.

Mi magyarok, önmagunkat, elsődlegesen a genetika tudományában hisszük képzettnek. Elolvastuk Anker Alfonz könyvét, s úgy érezzük, rátaláltunk a postagalambászat kulcsára. Ujházy Péter és Szappanos István által közvetített technológiai ismeretek, állategészségügyi alapok sokkal kevésbé ragadták meg fantáziánkat. Hasonló sorsra jutott például, Hollandiában nagy elismerésnek örvendő, Dr. Stamm által írt, magyarra fordított könyv is. A „néhány ezer (rokon)tenyésztő” országává váltunk. A galambászok döntő többsége azonban nem genetikus. Még csak nem is állattenyésztő. Viszont tenyésztési módszerek bűvöletében nőtt fel. Anker Alfonz könyvéből egy ország szőtt népmesét. Elolvastuk. Kiragadtunk belőle részeket, részleteket, melyek szimpatikusnak, vagy üzletpolitikánk részeivé tehetőnek tűntek. A többit figyelmen kívül hagytuk. Egyszerűen átlapoztuk, felejtettük, vagy készek voltunk akár átírni, sőt, tudásunknak, érdekeinknek megfelelően, akár markánsan tagadni is. Bálványt állítottunk, majd tudatlansággal vegyes elvakultságunkban, - mint valami szentségtörők - faragtuk, tördeltük nekünk nem tetsző részeit, a nekünk nem tetsző fejezeteket. Hogy Anker Alfonz valamely tenyésztési módszerrel tűzön-vízen követendő utat jelölt volna ki számunkra? Nem hiszem. Könyvében, többek közt tenyésztési eljárásokat, így a rokontenyésztés és a keresztezés különböző formáit, lényegi megközelítéseiket, előnyeiket és hátrányaikat egyaránt tárgyalja. Ebből adódóan, és persze csak véleményem szerint, ha valaki rokontenyészt, ugyanúgy hivatkozhat Anker Alfonzra, mint aki „keresztez”. Tenyésztési módszereket, ha úgy tetszik módszertant adott. Lényeges előnyeit, s hátrányait egyaránt megvilágítva. Képzetlenségünknek köszönhetően azonban ezt, mind a mai napig nem tudjuk, vagy nem vagyunk hajlandóak sem felfogni, sem feldolgozni. Vajon mi lehet az oka, hogy legközelebbi munkatársai, s egyik legutolsó tanítványa, Ujházy Péter, Szappanos István és Csontos Gyula képes volt maradandót alkotni a magyar postagalambsportban? Valami könyvéből ki nem olvasható titok lengte körül az Anker házat? Vagy lehet, hogy egyszerűen csak végletesen félreértettük, félremagyaráztuk Anker Alfonz gondolatait?

A világ postagalamb állományának valamilyen mechanizmusok szerint változnia, fejlődnie kell. Mi magyarok, Anker Alfonz fantasztikus könyvéből megtanultunk „tenyészteni”. Illetve, az esetek 95%-ban ROKONTENYÉSZTENI. Olvastuk ugyan, hogy a rokontenyésztés a „jó tulajdonságok” megőrzését szolgálja, de sem azzal, hogy a „kedvezőtlen” tulajdonságok öröklésmenete hasonlóan alakul, azaz ugyanúgy, ugyanakkor, ugyanazzal a módszerrel, párosítással rögzíthetők, s hogy a rokontenyésztés a „MEGŐRZÉS”, a „RÖGZÍTÉS” eszköze, nem voltunk hajlandóak foglalkozni. …és belefutottunk a genetika első nagy csapdájába, hisz azzal, hogy mereven rögzítünk, alapvetően a fejlődésnek is gátat szabunk. Anker, szintén a Repülő keresztrejtvény oldalain hívja fel figyelmünket, a rokontenyésztett galambok fokozottabb állategészségügyi érzékenységére. Szappanos István szerint a hazai galambászok zöme elképesztő körülmények között tartja galambjait. Véleményem szerint a hazai galambászok zömének technológiája nemhogy a rokontenyésztésre alkalmatlan, de hiányosságaiból adódóan alapvetően technológiai tűrőképességre szelektál, azaz a teljesítmény oldaláról nézve: kontraszelektál. Hogy erről nem veszünk tudomást, az a lényegen biztosan nem változtat.

A génmigráció (bevitel), mint tenyésztési módszer elvetése, - a kezdeti, esetlegesen elérhető, de erősen behatárolt előrelépést követően, - nem más, mint a genetikai haladás durva elutasítása. Magunk építette genetikai gátunkhoz mérten, a Kínai nagyfal, járdaszigetté „szelídül”. A világ galambászata erősen az újra és újra felbukkanó, majd képességeiket örökíteni is tudó, kiemelkedő eredményeket elérő versenygalambok, és a velük szoros rokonságban állók hatása alatt áll. Így volt ez a múltban, így van ez ma, és így lesz a jövőben is. Így volt ez Anker Alfonz idejében is. A Klare, a Kapoen, a Krak, a Plastron a maguk idejében Európa topgalambjai voltak. Hogy aztán Nyugat-Európa elitgalambjainak közvetlen utódait Anker Alfonz szorosan rokontenyésztette volna? Még soha, senki nem tudott egy marék szorosan rokontenyésztett, Anker Alfonznál kelt, saját tenyésztési céljainak megvalósítását szolgáló galambot felsorolni. Miért? Valószínűleg azért, mert Anker Alfonz nemes egyszerűséggel – saját tenyésztési céljai megvalósításának érdekében - nem igazán művelte a szoros rokontenyésztést. S, ha voltak is ilyen próbálkozásai, a Szilaj Klare – Dikke Zwarte párt leszámítva, nem elsődlegesen saját részére, - talán – mondhatni kívánságra párosított. Miért nem jelentek meg nagy számban, illetve nem tartózkodtak huzamosabb időn keresztül Anker Alfonz dúcában szorosan rokontenyésztett galambok? S akkor, miért foglalkozott vele könyvében? Véleményem szerint, Anker Alfonznak, saját állománya kialakításához, egészen egyszerűen nem volt szüksége a szoros rokontenyésztésre, mint módszerre. Miért? (A világ, többnyire e körül az öt betűs kérdés körül forog.) Mert gond nélkül hozzájuthatott kora – újra és újra felbukkanó – kiemelkedő eredményeket felmutató galambjainak közvetlen utódaihoz. Tehát, míg Ő folyamatosan kora postagalamb-genetikai értékének közvetlen elitjét hozhatta dúcába, az Őt követők folyamatos lépéshátrányban voltak. Anker Alfonz galambjai a hazai, kevésbé korszerűnek tűnő állomány jó részét, rendkívül rövid idő alatt Európa elitjével váltották. Tehát nem neki, hanem követőinek lehetett, illetve minden bizonnyal volt szüksége a rokontenyésztés eszközére. 1979-ben bekövetkező halála óta harminc év telt el. A világ postagalamb-állományának genetikai előrehaladása sem állt meg. A Professzor nevéhez köthető eredményes galambok aránya hazánkban is egyre csökken. …és még mindig van, aki kizárólag Anker galambokból álló állományt kínál. A marketingre szánt szlogen, mely szerint „postagalamb sok van, Anker-galambból egyre kevesebb”, évek óta igazolódni látszik. Csak nem úgy, ahogy az eladni szándékozó sugallni kívánta. Hogy erről Anker Alfonz tehet? Teljességgel kizárt! Gondoljunk bele! Hogy lehetne egy olyan ember, a genetikai állandóság elkötelezett híve, aki folyamatosan újabb és újabb, elitebbnél elitebb – tehát mind magasabb genetikai potenciál lehetőségét magában hordozó – galambok dúcába hozatalán fáradozott?

Amennyiben elfogadjuk, a tagadhatatlan alaptézist, mely szerint létezik genetikai előrehaladás a postagalambsportban, egy-egy állomány genetikai értékének változását, az egyéb állatfajokhoz hasonlóan genetikai spirálként is szemléltethetjük. A „genetikai spirál” sematikusan (vázlatosan), egy függőleges helyzetben lévő menetes szárhoz hasonlítható. Egy ilyen képzeletbeli ábrán könnyen szemléltethetjük a genetikai potenciál változását. Azzal a kitétellel, hogy a genetikai előrehaladás, illetve hanyatlás folytonosságát szemléltető, egymásba átmenő menetek egymástól való távolsága közel sem azonos. Genetikailag minél értékesebb egy állat, „genetikai gyűrűje” annál magasabban helyezkedik el a spirálon. A spirál egyes részein található „menetek” bizonyos esetekben sokkal sűrűbben, más esetekben sokkal ritkábban helyezkednek el, esetenként hiányosak lehetnek. A különböző eljárások erre gyakorolt hatásai rendkívül jól elkülöníthetőek. Rendkívül leegyszerűsítve, a génmigráció (idegen egyedekkel idegen génállomány behozatala az állományba) kizárása egyre jobban sűríti a menetek közti különbséget. Tehát a zárt, előbb-utóbb rokontenyésztett állomány genetikailag egyre hasonlóbbá válik. A módszer alkalmazásának célja is ez. Úgy mondjuk: RÖGZÍTÉS. Elméleti esetben a menetek meglehetősen sűrűn helyezkedhetnek el egymás mellett. Az egyedek genetikai értelemben, szinte „fedhetik” egymást. Ebben az esetben, a genetikai változékonyság, - ebből adódóan - az előrehaladás lehetősége, szinte egyenlő a nullával. Azaz, az állomány genetikai értelemben véve „beáll”. Ezt hívjuk „RÖGZÍTÉSNEK”. Sokan azt hiszik ez a cél. Holott a postagalamb tenyésztés legfontosabb, mi több, egyetlen célja, a minél nagyobb teljesítményre képes postagalamb tenyésztése. Természetesen, genetikailag értelemben véve, minél homogénebb egy állomány, az adott egyedek teljesítményszintje közötti különbségek annál inkább környezeti hatások „játékának” tudhatók be.

Amennyiben új egyedeket viszünk az állományba, a genetikai változékonyság, s ezzel a prognosztizálható, majd nagy valószínűség szerint, a mérhető teljesítmény, különböző mértékben változik. Szóródik. Előfordulhatnak kiugróan magasan, s „kiugróan” alul teljesítő egyedek. Genetikai értelemben, a rokontenyésztés okozta RÖGZÍTÉSSEL szemben, a génmigráció okozta VÁLTOZÉKONYSÁGRÓL beszélhetünk. Mindebből következően, ha a postagalambsportban is elfogadjuk a genetikai előrehaladás tényét, s nem egy bizonyos szintet próbálunk tartani, - egyértelműen úgy vélem, - nem nélkülözhetjük az új egyedek állományba vitelét. Ezek megválasztása, természetesen döntő mértékben befolyásolja a tenyésztés-, majd a versenyzés területén elért eredményeinket. …és eljutottunk a szelekcióhoz. A szelekcióhoz, mely a kiemelkedő teljesítményű galambok kiválasztásának eszköze kell, hogy legyen! A szelekcióhoz, mely a tenyésztésszervezés számára legalább akkora jelentőséggel bír, mint maga a tenyésztés. A tenyésztés ugyanis többnyire intuíció (megérzés) kérdése. A tenyésztés sikerét tekintve, az intuíciónál jóval nagyobb hatással bíró tényező, a tenyésztés sikerét alapvetően meghatározó, megfelelő tenyészkiválasztás, azaz a megfelelő előszelekció. Ezt, nem túl távoli ősök (többnyire 2. ősi sorig) és oldalági rokonok teljesítményének vizsgálatával végezzük. Ez a genetika által „klasszikus három lépcsős tenyésztésszervezési modellnek” nevezett folyamat első lépcsője. Teljesen mindegy ugyanis, hogy rokontenyésztünk, vagy keresztezünk, ha nem megfelelő „anyaggal” dolgozunk, a kudarc előre megjósolható. Genetikai változékonyságot feltételezve, az előrehaladás mértékét alapvetően a szelekció intenzitása határozza meg. Az előre vivő szelekció alapfeltétele a lehető legkorrektebb információkra épülő saját teljesítményvizsgálati eredmény. A saját teljesítmény vizsgálat (STV), a három lépcsős tenyésztésszervezési modell második eleme. Korrekt STV adatok gyűjtésére csak és kizárólagosan akkor lehet esélyünk, ha galambunk a versenyen, teljesítőképességének legteljesebb birtokában vehet részt. …és el is érkeztünk a fiziológia és a katasztrófa utak állományalakító szerepének polémiájához. Ezt követően eljutunk, a hazai galambászatot jellemző, ki tudja hányadik problémához. Tenyészgalambjaink alól nem hagyunk megfelelő számú, megfelelően felnevelt, korrekt STV adatokat biztosítani képes utódot. Megfelelő számú utód korrekt teljesítményvizsgálata nélkül, galambjaink tenyészértékéről nem alkothatunk reális képet. Pedig a három lépcsős tenyésztésszervezési modell célja és értelme, éppen a harmadik lépcsőben, az utódellenőrzésben ölt testet és teljesedik ki. A teljes tenyésztői tevékenység célja ugyanis nem más, mint a lehető legtöbb nagyteljesítményű galamb tenyésztési lehetőségének biztosítása.

A genetikai előrehaladást markánsan meghatározó másik tényező a genotípus – környezet interakció. Mi, a szoros rokontenyésztők országában a „nagy piacra” várunk. A „nagy piac” pedig még mindig – elsősorban - Belgiumból és Hollandiából vásárol. S ez – témánkat tekintve - nem is annyira a vásárlás ténye, mint tenyésztői tevékenységünk nemzetközi elismerése szempontjából lényeges. A probléma megválaszolása azonban legalább annyira tűnik bonyolultnak, mint amennyire egyszerűnek látszik. Míg a belga és/vagy holland „kistenyésztőnek”, fogalma sincs az Ankeri léptékekben vett tenyésztésről, beleszületett egy olyan galambászkultúrába, mely megtanította a galamb ellátására, s egy, az élgalambok számára prioritást biztosító versenyértékelési formába. A két tény tenyésztésszervezési szempontokat alapul véve, - ha úgy tetszik, - nagyobb valószínűséggel garantálja a magasabb genetikai potenciállal rendelkező egyedek „kitermelhetőségét”. Ezzel – tradícióik mellett - mind a mai napig, a világ - postagalambászat szempontjából - genetikai potenciáljának, s eladói oldalt tekintve, piacának tetején tartva Belgiumot és Hollandiát. Hogy mi köze ennek a genotípus – környezet interakcióhoz? A genotípus – környezet interakció törvényszerűsége kimondja, hogy minél nagyobb teljesítményű egy állat, annál magasabbak a környezeti tényezőkkel szembeni igényei. Ebből következően, az állat – így a galamb is – genetikai képességeinek kibontakoztatásának, alapvetően gátat szabhatnak a rendelkezésére álló környezeti feltételek. A magasabb genetikai potenciállal rendelkező állat ugyanis, igényeit ki nem elégítő környezeti viszonyok között, annyit sem képes termelni (teljesíteni), mint a szerényebb genetikai potenciállal bíró, tehát környezetével szemben szerényebb igényeket „támasztó” társa. Mindebből következően, hiába hozzuk, illetve hiába is hoznánk átlagos hazai körülmények közé a pillanatnyi belga-, vagy holland topgalambok közvetlen utódait, azoknak értelemszerűen esélyük sem lenne genetikai potenciáljuknak megfelelően teljesíteni. S természetesen, dőreség lenne azt képzelnünk, hogy igáslovakat kánaáni körülmények között tartva, Epsoni derbi-t nyerhetünk velük. Hogy lehetnénk képesek a telivérek igényszint alatti ellátásának hátrányait, vagy az igáslovak genetikai alkalmatlanságát bármely tenyésztési módszerrel ellensúlyozni?

Márpedig ma hazánkban az esetek nagy többségében ez történik.

Kaposvár, 2010-11-08

Vétek János

 forrás: http://www.notaris.hu/SzakmaiIrasok/index.html

Egy gyűrű mind fölött...de ez nem kegyetlen

A gyűrűzés története

[1]Caesarius von Heisterbach, német, cisztercita egyházi író már a XIII. században beszámol egy esetről, amelyben egy fecske, a lábára erősített papiruszdarabon a következő feliratot vitte magával vándorútjára: "Ó fecske, hol töltöd a telet?". Ezt a módszert helyezte tudományosabb  alapokra Hans Christian Cornelius Mortensen. A dán tanár 1899-ben, számozott alumínium gyűrűket helyezett seregélyek csűdjére, majd elengedte azokat. A jelölt madarakból, már a következő évben visszajelentettek néhányat. Ez nemcsak a madarak vonulásáról adott hasznos információkat, de a gyűrűzés alkalmasságát is bizonyította.

A díszmadártenyésztésben a gyűrű, nem a vonulásról közöl adatokat, jelentősége az egyedi azonosításban van. A madaraink jelölésére használhatunk nyitott, műanyag gyűrűt, amelyet bármikor a madár lábára rakhatunk vagy zártat, de ezt csak a fiókák bizonyos koráig helyezhetjük fel.

Magyarországon, az MDOSZ által rendszeresített, hivatalos gyűrűn, a következő adatok szerepelnek: „H” betű, a Hungary szó rövidítéseként. Az ezt követő számok a tenyésztő egyesületét és magát a tenyésztőt azonosítja. Ezután egy évszám két utolsó számjegye, majd egy sorszám következik, amelyek már a madár adatai. Pl.: H 11 005 10 101. Tehát ennek a gyűrűnek a „gazdája”, Magyarországon, Kecskeméten, Berényi Béla állományában, 2010-ben, 101.-ként lett meggyűrűzve

A zárt lábgyűrű használata, még ma is megosztja a madarászok táborát. Vannak, akik felesleges kockázatnak tartják, míg mások egyszerűen csak feleslegesnek. Viszont egyre többen látják be a fontosságát is.

Vannak olyan fajok, amelyek még csak nemrég léptek a háziasítás rögös útjára. Ezeknél valóban előfordul, hogy a szülők fiókástól kidobják az idegen tárgyat - esetünkben a gyűrűt- a fészekből. Az ilyen nehezen szaporítható fajok esetében, az óvatosság tehát helyénvaló lehet. A kanárimadarak azonban már domesztikáltnak, háziasítottnak tekinthetők. Náluk a gyűrűzés és a vele járó fészekkontroll, már nem okozhat ilyen problémát.

A tömegtenyésztésre, „tucatmadarak” előállítására szakosodott madárszaporítók, akik röpdében tartják madaraikat, szintén nem szokták zárt gyűrűvel ellátni a fiókákat. Esetükben amúgy sem lehetne a szülők családi viszonyait 100%-ban feltárni.

Akik viszont tudatos tenyésztői munkát folytatnak, nem kerülhetik ki a gyűrűzést. A páronként elhelyezett tenyészmadarak költési adatait, valamint a szaporulat gyűrűszámait egy tenyészkártyán vezetve, évekre visszamenőleg követhetjük madaraink teljesítményét, családfáját. Ha minden madarunk gyűrűzött, nem fordulhat elő, hogy egyik korábban értékesített fiatalunkat vásároljuk vissza abban a hiszemben, hogy idegen vérű madarat veszünk.

Szerencsére nekünk, nem az ereigoni tünde kovácsoktól kell megrendelnünk a gyűrűket, van megoldás közelebb is. A napokban jártam Újlengyelben, Bevíz Tibornál, akitől már évek óta vásárolom a madaraim számára a gyűrűket. A lehetőségekhez képest kifaggattam, mióta és milyen indíttatásból kezdett bele ebbe a "pepecs" melóba.

Akik nem ismerik Tibort azoknak elárulom, hogy Ő maga is elsősorban madarász és csak másodsorban "ékszerész-kézműves". Papagájokkal és egzotikus díszpintyekkel foglalkozik hosszú évek óta:

néhány szép egzóta...

 Szeretett volna több vonalon bekapcsolódni a szervezett madarászásba de végül úgy találta, hogy ezen a módon tudja legjobban segíteni a hobbi-társak munkáját. Testvérétől vette át az "ipart" és vele együtt a technológiát is. Ám a minőséggel, saját elmondása szerint, kicsit sem volt megelégedve, ezért legyártatott egy olyan gépet, amellyel már könnyebb volt a munka és főleg megbízhatóbb lett a minőség. A gép beállítása után hónapokig tartó próbaüzem következett, mire a szoftvert és a hardvert is sikerült az uralma alá hajtani. 

A C.O.M. által ajánlott anyagokkal kezdte meg a gyűrűk gyártását, és hamarosan, a nagy-papagájosok és a solymászok igényeinek kielégítésére, elkezdi a gyűrűk, saválló anyagból történő gyártását is. Aki szeretné felvenni Tiborral a kapcsolatot az a következő kommunikációs formák közül választhat: Bevíz Tibor. Gyűrűkészítő. 2724 Újlengyel. Tel.:06/30-327-0187. Email:beviztibor@gmail.com

 Vállalt már meglepő rendelést is. A közelmúltban egy madarász a lánykéréshez készíttetett vele, tenyésztői számmal ellátott eljegyzési gyűrűt. Úgyhogy a lehetőségek száma....

VÉGTELEN

Ami pedig a fiókák gyűrűzését illeti, találtam egy szemléltető ábrát, ami sokkal jobb, mintha én kezdtem volna el rajzolni, higgyétek el. Majd később csinálunk ilyen témájú videót, de egyenlőre ezzel illusztrálunk.

forrás: http://canariospinto.blogspot.hu/

---

források:

[1] http://www.mme.hu/cgi-bin/cikk.pl?id=107

 http://hu.wikipedia.org/wiki/Egy_Gy%C5%B1r%C5%B1

itt a piros, hol a piros...

Több alakkanári esetében találkozunk a piros/vörös szín megjelenésével a tollazat egészén(Vesztfáliai) vagy annak egyes részein(Deutshe Rotshecke, Porugál Harlequin, Deutche Hauben). Míg a legtöbb esetben súlyos hibaként lepontozza a standard a piros tollakat, ezeknél a fajtáknál egyenesen követelmény a vörös faktor megléte a madárban. De honnan is jöhet az  képessége egy alapvetően zöld madárnak, hogy a színanyagok hasznosításával a piros színt (cantaxanthin) a tollaiban megjelenítse. Több elmélet,kísérlet,próbálkozás is megmérettetett az idők során.

Az 1870-es években Nagy Britanniában egy Edward Bemrose nevű kanári tenyésztő minden kiállításon amin elindult díjakat nyert különös körömvirág színű madaraival. Később kiderült, hogy a madarait, a vedlés folyamán paprikával etette, így rakódhatott le a piros egy árnyalata a tollakban.

Egy másik teória szerint Dr. Hans Duncer  német tanárember "műve" egy olyan termékeny hibrid madár, melynek egyik felmenője a Venezuelai Tűzcsíz, a másik pedig a kanári volt. Duncer, Carl Reich kanári tenyésztő csalogányt utánzó madarát hallva, jutott arra az elhatározásra, hogy talán nem csak a kanári énekét lehet befolyásolni, hanem a színét is. A következő inspirációt a Karl Cremer konzulnál történő látogatása során szerezte Duncer. A dúsgazdag konzul, szerelmese volt a madaraknak és "hősünk" nála látott először a tűzcsízt. A Spanyol kereskedő-aki a madarakat Cremernek szállította-, mesélte, hogy rendszeresen keresztezik a "red siskint" a kanárival. 1930-as évekig tartó kísérletei során, azonban csak bronz jellegű, rezes színű madarakat sikerült tenyésztenie és végül elvesztette lelkesedését a piros kanárival kapcsolatban. Ám munkásságát sokan az első genetikailag módosított állatfaj létrehozásának titulálják. 

Akárhogy is, valahogy bekerült a piros szín a kanáriba és ezt a tényt valahogy mindig is egyfajta misztikum vette körül. A misztérium pedig sok embert vonz, nem kivétel ez alól a madarász sem. Némely madarászok aztán a hosszú évekig tartó tenyésztői munka során rengeteg tapasztalatot szerezve, különböző kalandokba bonyolódnak. Az egyik ilyen kaland a fajok közötti keresztezés is. Lipták József tenyésztőtársunk is ilyen szellemben próbálja ennek a legendának az elemeit, egy kicsit feltámasztani. Mivel régóta ismerem Józsit, talán megbocsátható, ha egy kicsit elfogultabb vagyok Vele kapcsolatban. Sokat utaztunk, madarásztunk együtt és én Őt egy mindent megfejteni akaró, elemző, analizáló embernek ismertem meg. Hát talán ezen okok miatt kezdett el a tűzcsíz hibridek tovább tenyésztésének kérdésével is foglalkozni. Beszerzett két F1-es hibridet Dr. Bodrogközi Zoli bácsitól, akit szintén nem lehet megkerülni, ha ma, Magyarországon valaki hibridekről beszél. Zöld kanári tojókat használva kezdte az idei szezont és nemrégen a következő képeket küldte nekünk:

R2 a Kirepülés után

Az első két képen egy kis R2-es látható( természetesen nem a csillagok háborújából,aki érti annak ez poén lehet), majd a mama és a papa. Én személy szerint kíváncsian várom, milyen lesz a kicsi a vedlés után és, hogy lesz e folytatása a történetnek.Részleteket hamarosan a http://serinus.forumx.hu/ szakmai oldal fórumán olvashattok. Gratulálunk az eddigi eredményekhez!
Ja és, hogy mennyire szeretem az elméleti madarászást, eszembe jutott, hogy ha ez működik az egyik irányba akkor működhet a másikba is. Mekkora kihívást jelentene nekünk madarászoknak pl. a lizard jelleg megjelenítése a tűzpintyekben? Vajon öregbítené-e a magyar madarászok hírnevét  egy szép kontyos tűzpinty kitenyésztése? Nyilván ezeket egy ember, csak nagy nehézségek árán és sok év munkával tudná megcsinálni, de tenyésztők elhivatott közössége, munkacsoportja esetleg....

forrás:Tim Birkhead  A Brand-New Bird

Fotók: Lipták József