Reggio Emilia 2014

Most voltam először Reggioban, de félek nem utoljára...

Bakos Zsoltival már korábban akartunk menni egy bolognai alakkanáris kiállításra, de az létszámhiány miatt meghiúsult. Ekkor jött a lehetőség, hogy akkor irány Reggio. Heteken át leveleztem egy olasz tenyésztővel, -aki jó eredményeket szokott elérni kiállításokon - hogy fogadjon minket, de a végén ez is kútba esett, pedig pár kilométeres kitérővel belefért volna ebbe a túrába. Biztos a sors vagy valaki más azt akarta, hogy ne sikerüljön. De ugyanez a valaki bőven kárpótolt ezzel a börzével. Sajnos csak a börzéről írhatok, mert nem maradt időnk megnézni a kiállítást olyan mennyiségű madáron kellett átrágnunk magunkat a két sportcsarnoknyi területen, hogy ihaj. Három nekem kellő glosterben reménykedtem, folyamatosan vizionáltam magamnak a hiányzó madarakat. Szem előtt tartva, hogy milyenek az otthoniak és, hogy a Pannónián mit mondtak a hozzáértők a kiállított kanáriaim alapján. Patrick Teichmann és Christian Kanalas is azt mondták, hogy túl hosszú-tollúak a glostereim, tehát intenzív madarakat kell(ene) bevonni a tenyésztésbe. Zsoltinak is pontos elképzelései voltak a vásárfiáról, úgyhogy elkezdtük módszeresen „átnyálazni” a kínálatot. Zsolti nem akart zöldet venni én meg nem akartam csak intenzívet venni, tehát olyan nagyon nem tudtunk egymásnak ártani, így végig együtt mozogtunk. Amúgy is jól kiegészítettük egymást, mert Ő beszélt olaszul én meg nem.

Nagyon sokan kínáltak Glostereket eladásra, de volt pár tenyésztő illetve tenyésztő-pár, akit mindenképp szerettünk volna megkeresni a tumultusban. Mivel a standok, asztalok felett precízen ki voltak téve a névtáblák nem volt nehéz dolgunk, pláne, hogy egyesek még a börze előtt kiírták a Facebook oldalukra, hogy hol lehet Őket megtalálni. Ezek a helyek arról voltak megismerhetőek, hogy mint a mágnes körül a vasreszelék, úgy gyűltek oda az emberek.

Innen kétféle módon lehetett madarat venni. Egyrészt volt egy-csúnyán hangzik,de igaz- túrkáló, ahonnan kérés és/vagy mutogatás alapján készségesen kirakták a kívánt madarakat gloster-standard kalitkákba. Ott aztán, ha megnyugodott, alaposan meg lehetett nézni a minőséget, évjáratot, stb. Legtöbb helyen a nemek előre szét voltak válogatva, de eladás előtt biztos, ami biztos, még egyszer „seggbefújták” a madarat, hogy valóban az-e ami. Ha kellett a jószág, mehetett a dobozba, ha nem, jöhetett a következő vagy arrivederci és irány a másik stand.

A másik metódus úgy nézett ki, hogy jött a vevő, akivel már minden le volt vajazva, Neki előre külön volt téve a madár, külön, névvel ellátott dobozban. Volt, aki csak a pénzt adta és már ott sem volt. Meg sem nézte a madarakat. Vagy ennyire nagy volt a bizalom, vagy nem magának vitte, ezt nem tudom. 

A legnagyobb nyüzsi Fabrizio Ioppolo kalikái előtt volt. Itt még az egyébként jó nevű tenyésztők is úgy álltak sorba dobozaikkal és csillogó szemekkel, mint a kisgyerekek a fagyizóban. Hiába, aki az aki, az az!

Sokszor visszhangoztak a már korábban említett belga bíró, Patrick Teicmann szavai: Lange Federn vagyis hosszú toll. Egyszer csak ott jött velünk szemben az egyik sorban. Ez vagy a vonzás vagy a vakszerencse, nem tudom, de ha már így alakult megkértem segítsen keresni egy jó madarat. Segített. Emlékezett melyik sorban melyik tenyésztőnél látott nekem való intenzív madarat. Megkerestük, kiválasztott három madarat, aztán abból kivett egyet és azt mondta ez a legjobb arra, amire nekem kell. Mindig meglepődök, amikor ilyen segítőkész emberrel találkozok, hiszen Ő ott „dolgozni” volt hivatott, de mégis szánt a kezdőre majd’ fél órát az idejéből. Ezúton is köszönet érte, hogy nem pattintott le.

Így aztán én már eggyel már beljebb voltam, de még csak most kezdtünk belemelegedni. A madarak jelentős része természetesen zöld volt és „buff” tollú, így akár azt is mondhatnám, hogy gyorsan tudtunk haladni, de ez nem így volt. Irgalmatlan sok madár volt, zsúfolt sorok és rengeteg ember. Már a reggeli beléptetésnél is testközelből érzékeltük, hogy szinte egész Európa képviseltette magát a pénztárak előtt. Franciák, portugálok, németek ,a sógorok, horvátok, sőt kínaiak is, a legnagyobb békességben tolakodtak, furakodtak a bejárat felé. Öröm volt nézni és látni azt, hogy milyen sok fiatal jött el Reggio Emiliába. Úgy látszik más országokban más a megítélése ennek a passziónak. Nincsenek előítéleteim, de mégis érdekes volt látni olyan srácokat kis kalitkákkal a kezükben mászkálni a csarnokokban, akiket külseje alapján inkább festékszórót lóbálva tudnék elképzelni. Ebben is fejlődnöm kell!

Vissza a madarakhoz. Alig láttunk fehér glostert, bár tudom elég ritka, de valahogy többre számítottam. Láttunk viszont jó Grizzliket sárgában, de nem vettük komolyan a madár börzére vonatkozó Murphy törvényt így mire visszamentünk értük, hát persze, hogy már nem voltak meg. A legtöbb időt mi is Fabrizio Ioppolo standjánál töltöttük. Figyeltük, hátha valaki nem viszi el a Neki szánt, félre tett madarat, de nem volt ilyen. Itt már természetesen vastagabban fogott a cerka, de senki sem próbált meg alkudni, amíg ott voltunk. Ezek a madarak valóban gyönyörűek voltak.
Laczkó Tamás cimborám készített videót: klikk ide