2013. november 20., szerda

A Crest kanári története

Már korábban is gyűjtöttünk információkat erről a hazánkban néha fel-fel tűnő alak kanáriról, ám mivel Ken és Fred Rix, az Ornithology UK kiadványában megjelent  cikke néhány helyen új adatokkal szolgáltatott, újra elővettük ezt a változatot.
Antik rajz a Crest és a Crest-bred kanárikról



A Crest, mint mutáció, első említése 1770-es évekre re datálható. Ekkor még, mint „Turn Crowns” (fordított korona) vagy „Turncrest” (fordított bóbita) említették.
Maga a konty, nyilvánvalóan erős vonzerővel bírt a madártartók felé. Így nem csoda, hogy a XIX. század közepére, különböző kanári fajtáknál, mint a Norwich vagy a Lancashire, is éppúgy feltűnt ez a mutáció, mint a hétköznapi kanáriknál.
A viktoriánus időkben olyan közkedvelt volt a kontyos mutáció, hogy például a Norwichot is két változatban tenyésztették a madárkedvelők. Létezett „Norwich plainhed” (símafejű) és „Crested Norwich” (kontyos) is. A korabeli ábrázolások tanúsága szerint a két változat, leszámítva a konty létét vagy nem-létét, teljesen egyforma volt.
Az önálló Crest kanári kialakulásában az első meghatározó esemény, a Norwich kanári bevonása volt. E módon kívánták a Crest madarak  színének és a tollazatuk minőségének mutatóit a lehető legjobb minőségűre emelni. „Mellékesen” Norwich kanári kontyos változatát is remélték ettől a keresztezéstől. 

Azonban arra a következtetésre jutottak, hogy lehetetlen egy olyan, zárt, testhez álló tollazattal bíró madarat kitenyészteni, amelynek hosszú, sűrű tollakból álló kontya van. A szelekciós irány, egy megfelelő tollazattal bíró, tökéletes ,százszorszép virághoz hasonló alakú, konttyal díszített kanári felé mutatott. Egyes tenyésztők továbbra is elégedetlenek voltak és a konty/korona méretének folyamatos növelésén dolgoztak. Bevonták a tenyésztésbe a Lancashire Coppy kanárit.  Ez, egy nagyon nagy méretű fajta volt, természetes jellegű tollazattal és patkó alakú konttyal, mely a csőr és a szemet fölött húzódott.
A törekvés, amely a kontyos Norwich kitenyésztésére irányult, elérte ugyan, hogy maga a konty minősége javuljon, ám a többi tulajdonságot tekintve radikális eltérések mutatkoztak az eredeti Norwich állományhoz képest. Az első ilyen példányokat egy 1879-es kiállításon mutatták be. A korabeli bírók azonban nem ismerték el a „Crested Norwichot” ,mint valódi , különálló változatot.
balra a "Crested" Norwic, jobbra a "Plain-head Norwich

De az ötlet megfogant! Egyre több tenyésztő, egyre több ilyen kontyos madarat tenyésztett és állított ki. Szépen lassan aztán a Norvich és a Crested-Norwich különvált.
Egészen 1888-ig nem állítottak ki „crest-bred” madarakat. Ezek a kontyos fajták, símafejű változatai. (mint ma a Gloster sima fejű alakja a Consort, a Crest kanárié a Crest-bred, a Lancashiré a plainhead).

 Később aztán rájöttek, hogy ezek az egyedek is  fontos részét képezik a fajtáknak. Ekkoriban  alakult meg az első fajtaklub, a Crested Canary Club.
Fénykorában ez volt a legnagyobb számban tenyésztett és kiállított változat. A legjobb madarakat olyan magas áron kínálták eladásra, hogy azok, az átlag munkásemberek számára, akik a tenyésztők gerincét alkották, szinte megfizethetetlenek voltak. E miatt lassan kiszorultak a tenyésztésből.  1923-ban, az akkoriban elismert szakértő C.A. House , gyakorlatilag a gazdag emberek hobbijának titulálta a Crest madarak tenyésztését

A háborúk alatt néhány elkötelezett tenyésztő kezében volt a fajta. Közülük kiemelkedett a néhai Len Franz, akinek a leginkább sikerült a madarakat jó minőségben megtartani. Mind a mai napig az Ő vérvonalára lehet visszavezetni a modern Crest kanárik családfáját.
A fajta történelme mindazonáltal hiányos, mert egy korábbi titkár elvesztette a club korábbi feljegyzéseit.

források: 
Ornithology UK , 2013 oktober
http://chestofbooks.com
http://www.kanarie.dk 
http://www.prints-4-all.com