2013. szeptember 21., szombat

Praktikum



Ezt a bejegyzést, olyan eszközök bemutatásának szenteljük, melyeket már ismerünk ugyan, de eddig más szerepben találkoztunk velük. Az emberi lelemény és a praktikumra való törekvés sarkall egyes tenyésztőket arra, hogy alternatív megoldásokat találjanak a madártartás során felmerülő problémák kezelésére.

Gergely Andrétól kaptuk a következő képeket. Az első fotókon a közismert, kinyitható kis olló látható, melyet egy vágással és egy kis reszeléssel, speciális gyűrűvágó ollóvá sikerült alakítani.

Az olló végén látható ki rovátka, a biztos vágást segíti elő. Mint egy fog, beleakad a gyűrű falába, így elkerülhető a szerszám megcsúszása és a madár megsebzése. Nem sűrűn előforduló feladat a gyűrű eltávolítása, de aki már próbálta, tudja, hogy kell a jó szerszám!

Következő "versenyző" a csavaros-doboz. Új szerepe szerint; tojás tároló. A tenyészkalitok azonosító-számának feltüntetésével, elejét vehetjük a tojások elkeveredésének. André, "alomként", búzadarát használ. Ebbe jól beleülnek a tojások, ráadásul károsanyag- és por mentes. A tenyésztés kezdetén, minden kis fiókba kerül egy műtojás, melyet majd ideiglenesen a valódi tojásokra cserél a tenyésztő.


A következő "műszer" abban segít, hogy zavarás nélkül tudjuk megetetni madarunkat, akár a kalitka rácsán keresztül. Ennek a kiállításokon, illetve az arra történő felkészítés idején kis kalitkában lakó madarak etetésénél juthat fontos szerep.
Egyszerű műanyag cső, melynek egyik vége zárt, míg a másik oldalon elkeskenyedik, így befér a drótszálak között. Ennek segítségével, anélkül tudjuk ellátni a madarainkat, hogy be kellene nyúlni a kalitokba.