2013. augusztus 9., péntek

Győri díszmadár kiállítás-nevezés

Megkaptuk a H-26 Arrabona Díszmadár és Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezendő díszmadár kiállítás nevezési felhívását és a nevezési lapot. Közzétesszük, hogy minél több madarászhoz eljusson:



Egy kis kedvcsináló a szervezők részéről:
Néhány ok, amiért érdemes kiállításunkat felvenni a tenyésztők éves kiállítási programjába:
- Győr azon kevés helyek egyike, ahol megoldott a kanári, egzóták és a papagájok, egyéb madarak külön légtérben történő kiállítása, sőt a két terem külön épület szárnyban is található
- A kiállítást megelőzően valamennyi kiállítási eszközt alaposan kitakarítunk, kifertőtlenítünk, beleértve a röpdéket, kalitkákat, etetőket, itatókat.
- A bírálat alatt kiállító nem tartózkodhat a kiállító teremben, a felhordók nem lehetnek érintettek az adott kategóriában, az azonos teremben zajló bírálat esetén a felhordóknak tilos szót váltani a másik kategória bírálójával.
- A bírálat Fülöp János vezetésével zajlik, a bírók távolról érkeznek, nincs esély rá, hogy ismerjék, vagy felismerjék a tenyésztők madarait.
- A kiállítók kötelesek a versenyre nevezett madarakról és a kiállítási eszközökről minden jelzést eltávolítani a madár zárt gyűrűjén kívül
- A kiállítás ideje alatt garantált a jó hangulat, minden kiállító vendégünk egy jó hangulatú vacsorára szombat este zárás után.
- Minden kiállító pontszámokkal és helyezésekkel nyomtatott katalógust kap.
- A kiállítás ideje alatt különböző közösségi programok zajlanak.
- Tagságunk szereti a kihívásokat, szeretettel és izgalommal várjuk a kihívókat a versenyre, hogy a következő évben még jobban bele húzzunk a tenyésztésbe, fő a motiváció.
- a kiállítók minden versenyre és tenyészszemlére nevezett madárról részletes, pontos bírálati lapot kapnak.
- kiállítás vasárnapjának délelőttjén a Városréti piacon kisállatbörze is lesz, amit össze lehet kötni a kiállítással, a belvárosban mindig vannak kulturális programok, van élményfürdő, állatkert, akár egy családi programnak is megszervezhető a kiállítás.
- és persze utoljára, de nem utolsó sorban ilyen szép, egyedileg tervezett, készített kokárdát nem lehet minden kiállításon kapni.
Nevezési felhívás: http://www.gyorimadarasz.hu/index.php/forum/sajat-rendezvenyek/398-diszmadar-kiallitas-es-csaladi-napok-2013#910