2013. augusztus 20., kedd

Beharangozó a székesfehérvári díszmadárkiállításhoz



Ismét madárzsivajtól lesz hangos a VOKE


A 2013-as nyár felejthetetlen forróságával - szerencsére - már a múlté, s bár a napi középhőmérsékletek még jócskán túlszárnyalhatják a 20 fokot, a villanydrótokon csoportosuló fecskék végérvényesen az ősz közeledtét jelzik. S ha ősz, akkor nemcsak szarvasbőgés, de díszmadár kiállítás is. Legalábbis Székesfehérváron. Egyesületünk, a Díszmadárbarátok Székesfehérvári Egyesülete (H18) jelenlegi felállásában immáron 19. alkalommal igyekszik két napra megtölteni a Prohászka templom „tövében” meghúzódó Vörösmarty Mihály Művelődési Házat (VOKE) a tollas világ szerelmeseivel. Ekkor tartjuk (egészen pontosan 2013. augusztus 31-én, valamint 2013. szeptember 01-én) ugyanis az ilyentájt szokásosnak mondható díszmadár seregszemlénket, melyre az ország különböző pontjairól sikerült tenyésztőtársainkat, barátainkat is meginvitálni. Persze nem érkeznek hozzánk üres kézzel, mert magukkal hozzák féltett kedvenceiket is. Újfent láthatjuk majd az egész hétvégés rendezvényen a tavalyi esztendőben is nagy sikert aratott fehér farcsíkú lórikat, mi több, ebből a madárfajból idén egy 4 hónapos, és módfelett szelíd fiatal lórikülönlegesség is bemutatásra kerül. Külön öröm számunkra, hogy egy olyan fiatal madárbarátot is meginvitálhattunk rendezvényünkre, aki az idei, 2013-as Díszmadár Világbajnokságon, a Belgiumi Hasseltben aranyérmet szerzett gyémántgerléivel. Természetesen nemcsak színpompás ecsetnyelvű papagájok és gyémántgerlék kápráztatnak el bennünket a nyolcadik és kilencedik hónap fordulóján, de a madárvilágban óriásnak számító kék-sárga arák, és az értelmi képességükről világhírűvé vált jákók, más néven szürke papagájok is tiszteletüket teszik a két nap során. Mellettük számos színkanárit is lesz alkalmunk megcsodálni, az Ausztráliát kalitkáinkba csempésző és színeikkel a festő ecsetjére kívánkozó Gould-amandinák, és zebrapintyek, nem utolsó sorban a talán legismertebb és legnépszerűbb hullámos papagájok mellett. A nagyteremben a gyerekek grafikai képességeikről tehetnek tanúbizonyságot egy korcsoportos rajzpályázat keretében, míg az udvart reményeink szerint lenyűgöző színű és méretű díszbaromfiak, galambok, és tapsifülesek, nem utolsó sorban egzotikus mókusok fogják uralni, és ámulatba ejteni az értük rajongókat.
A kétnapos, és nagy valószínűséggel trilláktól, füttyentésektől sem mentes rendezvény a szombati nap folyamán díszmadárbírálattal párosul, amikor is vizsgázott személyek fogják eldönteni, hogy a maguk kategóriájában melyek a legszebb, továbbtenyésztésre leginkább javasolt tollasok. Ezt követően a rendezőség félrevonul, helyezések kerülnek kiosztásra, és a vasárnap kora délutánján serlegekkel és oklevelekkel ismerik majd el a díjazott tenyésztők áldozatos, nem egyszer hosszú évekig tartó munkáját.
Bár titokban már a jövő évi, jubileumi, és sorrendben 20. megmérettetésünkre készül kis csapatunk, azért szentül hisszük, hogy az idei díszmadár kiállításunkon is mindenki meg fogja találni majd a számítását, akár vásárolni szeretne magának egy házi kedvencet, akár csak egy szimpla sétát tesz az ízlésesen feldíszített kalitka és voliersorok előtt.
Ehhez kívánunk nagyon kellemes időtöltést és egy remélhetőleg felejthetetlen hétvégét!

Tisztelettel:
Díszmadárbarátok Székesfehérvári Egyesülete (H18)


Cserna Zoltán ifj.
2013. augusztus 20.


A helyszínen készült fotókból egy kis film: