Most voltam először Reggioban, de félek nem utoljára...
Bakos Zsoltival már korábban
akartunk menni egy bolognai alakkanáris kiállításra, de az létszámhiány miatt
meghiúsult. Ekkor jött a lehetőség, hogy akkor irány Reggio. Heteken át leveleztem
egy olasz tenyésztővel, -aki jó eredményeket szokott elérni kiállításokon -
hogy fogadjon minket, de a végén ez is kútba esett, pedig pár kilométeres
kitérővel belefért volna ebbe a túrába. Biztos a sors vagy valaki más azt
akarta, hogy ne sikerüljön. De ugyanez a valaki bőven kárpótolt ezzel a
börzével. Sajnos csak a börzéről írhatok, mert nem maradt időnk megnézni a
kiállítást olyan mennyiségű madáron kellett átrágnunk magunkat a két sportcsarnoknyi
területen, hogy ihaj. Három nekem kellő glosterben reménykedtem, folyamatosan
vizionáltam magamnak a hiányzó madarakat. Szem előtt tartva, hogy milyenek az
otthoniak és, hogy a Pannónián mit mondtak a hozzáértők a kiállított kanáriaim
alapján. Patrick Teichmann és Christian Kanalas is azt mondták, hogy túl
hosszú-tollúak a glostereim, tehát intenzív madarakat kell(ene) bevonni a tenyésztésbe.
Zsoltinak is pontos elképzelései voltak a vásárfiáról, úgyhogy elkezdtük
módszeresen „átnyálazni” a kínálatot. Zsolti nem akart zöldet venni én meg nem
akartam csak intenzívet venni, tehát olyan nagyon nem tudtunk egymásnak ártani,
így végig együtt mozogtunk. Amúgy is jól kiegészítettük egymást, mert Ő beszélt
olaszul én meg nem.
Nagyon sokan kínáltak Glostereket
eladásra, de volt pár tenyésztő illetve tenyésztő-pár, akit mindenképp
szerettünk volna megkeresni a tumultusban. Mivel a standok, asztalok felett
precízen ki voltak téve a névtáblák nem volt nehéz dolgunk, pláne, hogy egyesek
még a börze előtt kiírták a Facebook oldalukra, hogy hol lehet Őket megtalálni.
Ezek a helyek arról voltak megismerhetőek, hogy mint a mágnes körül a
vasreszelék, úgy gyűltek oda az emberek.
Innen kétféle módon lehetett
madarat venni. Egyrészt volt egy-csúnyán hangzik,de igaz- túrkáló, ahonnan
kérés és/vagy mutogatás alapján készségesen kirakták a kívánt madarakat
gloster-standard kalitkákba. Ott aztán, ha megnyugodott, alaposan meg lehetett
nézni a minőséget, évjáratot, stb. Legtöbb helyen a nemek előre szét voltak
válogatva, de eladás előtt biztos, ami biztos, még egyszer „seggbefújták” a
madarat, hogy valóban az-e ami. Ha kellett a jószág, mehetett a dobozba, ha nem,
jöhetett a következő vagy arrivederci és irány a másik stand.
A másik metódus úgy nézett ki,
hogy jött a vevő, akivel már minden le volt vajazva, Neki előre külön volt téve
a madár, külön, névvel ellátott dobozban. Volt, aki csak a pénzt adta és már
ott sem volt. Meg sem nézte a madarakat. Vagy ennyire nagy volt a bizalom, vagy
nem magának vitte, ezt nem tudom.
A legnagyobb nyüzsi Fabrizio Ioppolo kalikái
előtt volt. Itt még az egyébként jó nevű tenyésztők is úgy álltak sorba dobozaikkal
és csillogó szemekkel, mint a kisgyerekek a fagyizóban. Hiába, aki az aki, az
az!
Sokszor visszhangoztak a már
korábban említett belga bíró, Patrick Teicmann szavai: Lange Federn vagyis hosszú
toll. Egyszer csak ott jött velünk szemben az egyik sorban. Ez vagy a vonzás vagy
a vakszerencse, nem tudom, de ha már így alakult megkértem segítsen keresni egy
jó madarat. Segített. Emlékezett melyik sorban melyik tenyésztőnél látott nekem
való intenzív madarat. Megkerestük, kiválasztott három madarat, aztán abból
kivett egyet és azt mondta ez a legjobb arra, amire nekem kell. Mindig meglepődök,
amikor ilyen segítőkész emberrel találkozok, hiszen Ő ott „dolgozni” volt
hivatott, de mégis szánt a kezdőre majd’ fél órát az idejéből. Ezúton is
köszönet érte, hogy nem pattintott le.
Így aztán én már eggyel már beljebb
voltam, de még csak most kezdtünk belemelegedni. A madarak jelentős része
természetesen zöld volt és „buff” tollú, így akár azt is mondhatnám, hogy
gyorsan tudtunk haladni, de ez nem így volt. Irgalmatlan sok madár volt,
zsúfolt sorok és rengeteg ember. Már a reggeli beléptetésnél is testközelből
érzékeltük, hogy szinte egész Európa képviseltette magát a pénztárak előtt.
Franciák, portugálok, németek ,a sógorok, horvátok, sőt kínaiak is, a
legnagyobb békességben tolakodtak, furakodtak a bejárat felé. Öröm volt nézni
és látni azt, hogy milyen sok fiatal jött el Reggio Emiliába. Úgy látszik más
országokban más a megítélése ennek a passziónak. Nincsenek előítéleteim, de
mégis érdekes volt látni olyan srácokat kis kalitkákkal a kezükben mászkálni a
csarnokokban, akiket külseje alapján inkább festékszórót lóbálva tudnék
elképzelni. Ebben is fejlődnöm kell!
Vissza a madarakhoz. Alig láttunk
fehér glostert, bár tudom elég ritka, de valahogy többre számítottam. Láttunk
viszont jó Grizzliket sárgában, de nem vettük komolyan a madár börzére
vonatkozó Murphy törvényt így mire visszamentünk értük, hát persze, hogy már nem
voltak meg. A legtöbb időt mi is Fabrizio Ioppolo standjánál töltöttük.
Figyeltük, hátha valaki nem viszi el a Neki szánt, félre tett madarat, de nem
volt ilyen. Itt már természetesen vastagabban fogott a cerka, de senki sem
próbált meg alkudni, amíg ott voltunk. Ezek a madarak valóban gyönyörűek voltak.
Laczkó Tamás cimborám készített videót: klikk ide
Laczkó Tamás cimborám készített videót: klikk ide
